Mai Móni

Költözött az üzemünk

A helyzet az, hogy fáradt vagyok, mint a kutya, de muszáj megosztanom veletek, hogy hatalmas dolog történt velünk: új helyre költöztettük a cukrászüzemünket, amely immár a saját tulajdonunk.

Mindent elmesélek majd szépen sorban, most azonban csak a távirati stílusra van energiám. Hihetetlen napok vannak mögöttünk, a miénk lett egy olyan ház, amit szerintem magunktól soha nem vettünk volna meg, mégis, mindenben megfelel a céljainknak.

Ugyanakkor rettentő óvatos vagyok azzal, hogy hol, kinek mit mondok, mert mindig megdöbbenek az irigységen, amikor emberek nem látják, hogy az elért eredmény mögött micsoda erőfeszítések húzódnak meg, nem, ők csak azt látják, hogy bakker, neked házad van, nekem meg mér’ nincs????

Hát tényleg, most elmondhatom, huszonkét év után házasok lettünk. Méghozzá olyan ház birtokosai, amelyben nemcsak cukrásztermelő, de egy komplett kávézó is van. Meg más dolgok is, de most ezt szeretném elmesélni: az üzemünknek olyan helye lett, ahol jól el fogunk férni.Kicsit hihetetlen ez az egész, és mennem is kell aludni, mert fél hatkor kelek – de mégis, jó ezt most elmondanom: a saját üzemünkben kezdjük meg a munkát holnap reggel!

Mindent elmesélek majd.

 

 

 

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. malabetty says:

    Nagyon örülünk, Móni, Veled-Veletek együtt. És közben nagyon kíváncsi is, a folytatásra Szívből gratulálunk!

  2. Anikó Nagy says:

    Gratulálok!
    Szeretem a meséket,ahol kitartó munkával,sok nehézség árán,rengeteg “rázós szituáció” megoldásával,de végül a szegény ember legkisebb gyermeke győzhet…
    És rendületlenül hiszek abban,hogy az élet tele van csodákkal és a mesék valóra válhatnak.
    Köszönöm szépen,hogy elmondtad/elmondod a történetedet, így bebizonyosodott,hogy igazam van 🙂

  3. thelpir says:

    Gratulálok és veletek együtt örülök!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!