Amikor nincs mit mondani

Készültem a hosszú hétvégére: nekünk az mindig sokkal több munkát jelent.

A hosszú ünnepeken a kávézók jóval nagyobb forgalmat bonyolítanak, mint az átlagos hétvégéken, így aztán a sütiszükséglet is megugrik. Van úgy, hogy egy-egy esküvő is bejön a képbe, ami fokozott odafigyelést igényel: abba aztán tényleg nem csúszhat hiba – persze, nem mintha a többiben megengedett lenne…

Most hétvégére is volt egy – kedves pár, régi sütirendelők, ráadásul nem is olyan közelről. Leegyeztettünk mindent, csütörtökön előkészültünk a tésztákkal, hogy aztán pénteken tölteni kelljen csak, ám aznap reggel csörgött a telefonom, a menyasszony hívott.

– Móni, ne haragudj, le kell mondanom az esküvőt… – kezdte, majd elcsuklott a hangja.

– De hát mi történt? – kérdeztem, mire már zokogva válaszolt:

– Meghalt az öcsém…balesetben…Hirtelen fordult velem a világ. Emlékszem a srácra, gyakran ő jött a megrendelt tortáért, kicsit mindig társalogtunk. Döbbenten hallgattam, és hárítottam a menyasszony azon szándékát, hogy bármi költségem volt eddig, természetesen kifizeti. Nem tudtam mit mondani azon kívül, ami amúgy oly közhelyes, de nagyon igaz – őszinte részvétem.

Lesújtott a hír.

Mert az esküvői sütemények készítésével az emberek örömében osztozunk; boldog párokat, vidám rokonokat látunk, főleg, amikor kiszállítjuk a megrendelt finomságokat. És hát igen, olyan már volt, hogy lemondták az esküvőt, mert a pár meggondolta magát – de ilyen tragédia még soha. 

Ne is legyen.Egész nap ez az eset járt a fejemben. Hogy milyen törékeny az életünk. Hogy hányan vannak, akik fogadkoznak, hogy ha majd ezt, vagy azt elérem, akkor majd jó útra térek, akkor rendezem a kapcsolataimat, akkor majd kibékülök a szüleimmel, akkor majd újra felkeresem a gyerekeimet. És mi van akkor, ha nem lesz holnap? Ki tudhatja, hogy hol van a vége? Hogy mire lesz idő akkor, addig?

Sokszor az az érzésem, olyan ez a földi élet, mint egy harctér: záporoznak a golyók, van, aki még a célzott lövés elől is elugrik, más meg odakerül egy kósza golyó elé.  Hogy miért?

Nem tudom.

Bocsássatok meg egymásnak, és magatoknak is. Szeressetek. Senki sem tudhatja…

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)