Karácsonykor az idő

Fiatalabb koromban enyha cinizmussal hallgattam az egy-két generációval idősebbek megjegyzéseit az idővel kapcsolatban. Hogy ilyen drága, meg úgy suhan. Nevetségesnek tűnt, és mindig úgy gondoltam, hogy nekem az idő sosem lesz ellenfél. 

Mert az idő egzakt. Egy perc mindenkinek hatvan másodperc, egy év háromszázhatvanöt, négyévenként hármoszázhatvanhat nap. És mindenkinek bele kell törődnie abba, hogy az idő múlik, ő öregszik, tehát ezzel a gondolattal egyszerűen meg kell barátkozni, és kész.

De be kell látnom, hogy negyven után valami tényleg megváltozik. Hogy az idő új lendületet vesz, és egy perc hiába hatvan másodperc, egy év hiába annyi, amennyi, sokkal kevesebbnek tűnik. 

Oda jutottam, hogy az időm mindennél drágább lett. Sajnálom a perceket, amit üres fecsegések hallgatásával vagyok kénytelen eltölteni. Sajnálom a délutánt, ami ostoba papírmunka intézésével telik. Sajnálom azokat az órákat, amiket plusz körök futásával töltöm saját magam, vagy mások hanyagsága, nemtörődömsége vagy figyelmetlensége miatt.

Az idő drága. 

Arra jöttem rá, hogy akkor járunk el a legjobban, ha a rendelkezésünkre álló időben élményeket gyűjtünk – minél többet, szebbet, jobbat. Éppen ezért az utóbbi években tudatosabban élem meg a családommal együtt töltött időt. Örülök, ha sikerül kiszakítani az egyhangú hétköznapokból bármennyit, ami lehet egy jó vacsora, egy klassz este, amit társasozással töltünk, vagy, amikor együtt pihegünk úszásedzés után a kocsiban. Örülök annak, hogy az ünnepeink klasszul sikerülnek, várom azokat a napokat, amikor a távol élő gyerekeink is hazatérnek, és újra együtt vagyunk mind a hatan.

25-én, barátokkal kiegészítve:)

 A karácsonyt nem vagyok hajlandó munkával tölteni; idén remekül sikerült megoldanom a család élelmezését. 24-én estére nagyobbik lányom, Nóra készült ezzel-azzal. Volt lazac, mozzarella, leveles tésztában sütött camembert, szóval, megvoltunk. 25-én különleges program várt ránk: egy csapatépítő program megtartásáért cserébe egy nagyon klassz étteremben vacsorázhattunk – ami fantasztikus volt, az ételek, a hangulat, és az, hogy mindazzal, amit megettünk, nem nekem kellett fáradoznom. 

A következő napon az én drága anyukám halmozott el bennünket mindenféle finomsággal: hozott húslevest, a legendás norvég szeletet, panírozott sajtszeleteket, amiket csak sütni kellett, kocsonyát nekem, mert azt csak én szeretem, szóval, ezen a napon is meg voltam mentve. 

Cserébe biztosítottam a tágas család részére egy elképesztően finom flódni tortát, egy tálcányi piskótatekercset, illetve meglehetősen szép mennyiségben kéviselőfánkot – ezeket mind-mind- a karácsony előtti utolsó munkanapok egyikén készítettük elő, hogy az ünnepek alatt csak be kelljen fejezni őket, így töredékidő alatt nyertünk desszertet.

Hát így zajlott nálunk ez a három nap. Rokonok, barátok jöttek-mentek, és végre nekem is volt egy kis IDŐM. Beszélgetni, játszani, vagy csak úgy, heverni a kanapén és filmeket nézni…

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)