Mai Móni

Kisgyerekesek barátja: hidrofób és foltálló festékcsalád

Valahányszor lakást újítottunk fel, az egyik legjobb, legizgalmasabb feladatnak a falszínek kiválasztását tartottam.

a10Szeretem a színeket, élvezettel válogattam a lehetőségekből – különösen megkedveltem a Dulux előre kikevert színeit. A cukrászüzemem sem fehér, hanem zöld, de már gondolkodom a következő festésen – és most újabb érv szól a Dulux mellett: megalkották az EasyCare beltéri festékcsaládot, amely nem egyszerűen mosható, hanem hidrofób – azaz víztaszító, és foltálló. Hogy ez mit jelent, mindjárt elmondom, de meg is nézhetitek:

Jó hír tehát a kisgyerekeseknek, meg mindazoknak, akiknek a munkához mosható falfelületek kellenek – mint nekem is. A Dulux EasyCare esetében ugyanis nemcsak a kosz eltávolítása könnyű – lévén, hogy lepereg róla a folyadék, és  a foltok beszívódása is sokkal-sokkal lassabb, mint egy hagyományos festék esetén, tehát jóval több idő áll rendelkezésre a takarításhoz -, hanem a fal színe a többszöri takarítás után is élénk és ragyogó marad. Az alábbi szennyeződéseket tesztelték a falon:
• Narancslé
• Kóla
• Szójaszósz-koncentrátum
• Cékla
• Kréta
• Színes ceruza
• Csokoládé
• Rúzs

A folyadékok leperegnek, az egyéb szennyeződések pedig szivaccsal egyszerűen letörölhetőek. Természetesen azt is vizsgálták, hogy a dörzsölések nyomán mennyire kopik a festék; nos, a szabvány szerinti legmagasabb osztály követelményeit tízszeresen túlteljesíti. A nedves dörzsállóság szerint 1. osztályba sorolható festékek 200 dörzsciklus utáni rétegvastagság vesztesége nem haladhatja meg a 5 μm-t (mikront), a Dulux EasyCare rétegvastagság vesztesége 200 dörzsciklus után 1,3 μm; 2 000 dörzsciklus után 5,8 μm (az ÉMI-TÜV SÜD Kft. KERMI osztályának vizsgálata alapján).

De nézzétek meg ezt is videón.

A Dulux weboldalán egyébként sok ötletet találhattok a festékcsalád kreatív felhasználásához, ezen a linken például hangulatos gyerekszobák kialakításához adnak tippeket.

Létezik egy klassz alkalmazás is, amely telefonra letöltve megkönnyíti a színválasztást – ez a Dulux Visualizer. Így működik:

Az EasyCare termékcsalád 48 színben kapható, lég- és páraáteresztő, azaz nem zárja le a falat, ami nagyon fontos. Kiválóan fed, matt felületet ad, és könnyen beszerezhető. Mi kell még?

Vicces neveket adtak a színeknek, az én kedvencem a Türkiz Talizmán…:)

 

(x)

 

 

 

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!