Bevallom, sok éven át minden nyáron összefacsarodott a szívem, amikor arról olvastam, hallottam, ki hova megy nyaralni, mert tudtam, hogy mi nem engedhetjük meg magunknak. Aztán egyszer kirugdostam magamat az önsajnálatból, és rájöttem, hogy a közvetlen környezetemben annyi felfedeznivaló helyszín, program van, hogy az simán kitesz egy nyaralást. Így aztán kineveztem néhány napot – amikor épp megtehettük, hogy nem dolgozunk -, és azt mondtam a családnak: ma nyaralunk. Ez pedig azt jelentette, hogy a) nem fogok főzni, b) valami más program lesz, mint amit megszoktunk.
1. Városnézés.
Bújjunk kényelmes túracipőbe, és viselkedjünk úgy, mint az igazi turisták. Például: nézzünk sokat felfelé. Az ember hajlamos arra, hogy lakóhelyén lehajtott fejjel, vagy legalábbis maga elé nézve, elgondolkodva közlekedik, fut, rohan, siet, és leél úgy évtizedeket, hogy nem vesz észre az orra előtt álló építészeti csodákat. Szóval, nézegessünk felfelé, csodálkozzunk rá régi épületek gyönyörű kőerkélyeire, díszítéseire, vagy csak egyszerűen ismerkedjünk az eddig nem látottakkal. Meg fogunk lepődni.
2. Víz, víz, víz
Ha nyár és forróság, akkor víz kell. Ez lehet a Balaton, vagy a közelünkben üzemelő uszoda, fürdő, és ha ez is meghaladja lehetőségeinket, a kerti slag is megteszi. Ha van rá lehetőség, csónakázzunk, vízibiciklizzünk, hajókázzunk, élvezzük a vizet, amennyire csak lehet.
Ha nincs kánikula, kiváló program egy jó kiadós biciklizés: pakoljunk fel szendvicsekkel, innivalóval, és vágjunk neki a környéknek! Tervezzük meg az utat, és jusson eszünkbe, hogy a hosszú túrát elsősorban fenékkel kell bírni, úgyhogy arra érdemes korábban edzeni.
4. Mozi
Ez lehet házimozi – dvd-ről, vagy akár online „filmkölcsönzőből”, de megcélozhatjuk a közeli filmszínházat is.
5. Kulturális program
Színház, koncert, kiállítás? Ha drágának találjuk a jegyet, nézzünk körül a programok között. Nyáron szinte minden városban rendeznek ingyenes szabadtéri műsort, eseményt, amely nem kerül pénzbe, viszont igazi élményt nyújthat.
6. Olvassunk!
Nincs idő egy jó könyvre? Hát most végre szakíthatunk rá. Akár a szabadban egy fa alatt, akár a strandon, napozás közben – merüljünk el egy jó könyvben, és hagyjuk, hogy a történet magával ragadjon.
7. Játsszunk együtt!
A nyaralás legnagyobb értéke az együtt töltött minőségi idő – ezt a közös játék is megalapozhatja. Vegyünk elő valami jó társasjátékot, kártyát, és akár este a teraszon, erkélyen, vagy bent a hálószobában: játsszunk!
8. Rendezzünk partit!
Ha van teraszunk, kertünk, nagyszerű, ha nincs, hát a lakáson belül is megoldható: szervezzünk vendégséget. Hívjuk el a barátainkat egy jó kis grillezésre, sütögetésre; azt is megbeszélhetjük, hogy mindenki hoz valamit, ne nekünk, vendéglátóknak kelljen megszakadnunk.
9. Együnk étteremben!
Ha már egyszer a szálláson egy csomó pénzt megspórolunk, költsünk belőle olyan étteremben, ahova amúgy nem nagyon megyünk, mert úgy gondoljuk, nem engedhetjük meg magunknak. Hát most csapjunk a lecsóba, elvégre nyaralunk, vagy mi a szösz..!
10. Készítsünk fotókat, majd albumot a kalandjainkról!
Ha már nyaralás, hát fotózzunk! jó kis emlék lesz az, még akkor is, ha nem a francia Riviérán készültek azok a képek…
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)