Előző héten eljutottunk odáig, hogy meghatároztunk egy keretet a család számára, amit konyhapénz címen minden lelkiismeretfurdalás nélkül elkölthetünk. Hogy a konyhapénzbe mi tartozik, azt szintén megbeszéltük már, remélem, fel is írtad. A tervezésünk alapját az is adja, hogy milyen gyakran vásárolunk.
Hogy milyen gyakran vásárolj, ahhoz a következőket érdemes végiggondolnod:
Más, ha városban laksz, ahol egymás hegyén-hátán vannak a boltok, ahol inkább az a nehezebb feladat, hogy elkerüljed azokat, és más, ha falun vagy egy kis településen élsz, ahol egyetlen drága és készlethiányos bolttal kell megküzdened. Egyik sem jobb, mint a másik, de másra kell figyelned.
Ha a úgy 30 kilométert kell oda-vissza utazni a legközelebbi olyan boltig, ahol megfelelő a választék és az árukészlet, akkor biztos nem fogsz naponta bevásárolni, mert az bizony az idődet és a pénztárcádat is jelentősen megterheli.
2. Mivel jársz bevásárolni?
Bizony, ez is befolyásolja a szokásaidat, mert hiába vásárolnál egy hónapra előre, ha egyszerűen nem bírod tömegközlekedéssel vagy gyalog hazavinni, akkor egyszerűen nem gondolkozhatsz havi bevásárlásban. Ha autóval jársz messzire vásárolni, akkor szintén nem gondolkodhatsz napi bevásárlásban, mert többe fog kerülni a leves, mint a hús.
Persze lehetséges ezek kombinációja is, pl. havonta egy nagy bevásárlás a tartós élelmiszerekből, és heti bevásárlás zöldségből és gyümölcsből, friss pékárut pedig naponta.
3. A zöldséget, gyümölcsöt magad termeszted vagy vásárolod?
Ha falun vagy kertes házban élsz, tavasztól őszig rengeteg mindent meg tudsz termelni, így azok mindig a lehető legfrissebbek lesznek. Ha mindezeket egész évben vásárolni kell, akkor bizony sok minden nem bírja jelentős minőségromlás nélkül egy hétnél tovább. Zöldségek tárolásáról itt olvashatsz.
Persze ott a fagyasztó, ami sok mindenre megoldást kínál, de azért nem mindenre.
Egyébként jó tervezéssel minden megoldható, ahogy Rakonczay Gábor is egy hajóba össze tudta készíteni a 3-4 hónapra elegendő élelmiszert, úgy mi is összerakhatjuk hónapokra is előre, csak nincs sok értelme, mivel normál körülmények között változatosabban tudunk étkezni gyakoribb bevásárlással.
A heti bevásárlás mellett szólhat, hogy kezdő menütervezőként ennyit még viszonylag jól átlátsz, és csak kevés változó dolog szólhat bele; ha véletlenül túlvásárolod magad, akkor is könnyű korrigálni.
A napi bevásárlás ellen szól, hogy túl gyakori lesz a kísértés fölösleges dolgok megvásárlásra, jobb ettől megkímélni magunkat.
A havi bevásárlás ellen pedig a zöldségek és gyümölcsök romlékonyságán túl a menütervezési nehézségek szólnak, ilyen időtávot már nehéz átlátni és fölösleges ételkidobás nélkül megúszni. Már pedig, aki élelmiszert kénytelen kidobni, az biztosan nem konyhapénz-virtuóz még.
5. Milyen időtávra tervezz menüt, ami egyértelműen a bevásárlásod alapját kell, hogy képezze?
Olyan távra tervezz menüt, amilyen gyakran bevásárolni mész. Hisz a tervezés egyik alappillére, hogy abból indulunk ki, mi van már otthon, főleg milyen romlékony alapanyag.
Ehhez javaslom, legyen egy olyan listád, amin a családotok alapélelmiszer-szükséglete szerepel, azok az árucikkek, amelyeknek „mindig kell” otthon lenni. Ezen a liszttől kezdve a csirkemellen át a kukoricakonzervig legyen rajta; közös jellemzőjük, hogy jól tárolható, gyakran használatos alapanyagok a családotokban.
Hogy ezekből mekkora készlet legyen otthon, az szintén igazodjon a vásárlási gyakorisághoz, mert ezeknek a készleteknek ki kell tartaniuk egyik bevásárlástól a másikig, de túl nagy készleteket sem érdemes felhalmozni, mert az nehezíteni fogja az átláthatóságot. Legyen egy külön listád a fűszerekhez is. Ilyen listákat pl. a Bravúros Beosztók csoportban a fájlok között is találsz, így nem kell mindent neked kitalálni, csak a ki kell egészíteni vagy a felesleget lehúzni (kérd felvételed a csoportba, és máris megtekintheted a listákat:).
Hogyan indulj bevásárolni?
Összefoglalom erre a hétre a feladatodat:
Jövő héten találkozunk!
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)