Mai Móni

Belga csokitorta

Ez a csupacsoki torta finom tésztakéregből, majd brutális csokibelsőből áll. Csokoládé rajongóknak mindenképp ajánlatos kipróbálni, csak nagyon kell vele vigyázni, mert nehéz abbahagyni.

Belga csokitorta2

Hozzávalók a tésztához:

1 tojás

8 dkg cukor

5 dkg puha vaj

16 dkg liszt

1 kk sütőpor

A töltelékhez:

45 dkg étcsoki (70%-os az igazi)

30 dkg vaj

10 dkg cukor

2 ek kakaópor

9 tojás

10 dkg liszt

A tetejére:

2 dl tejszín

20 dkg étcsoki

Belga csokitorta1

  1. A tésztához gépi habverővel kihabosítjuk a tojást és a cukrot, majd belekeverjük a puha vajat, illetve a lisztet és a sütőport. Kézzel összegyúrjuk, gombócot formálunk belőle, és fél órára hűtőbe tesszük.
  2. Elkészítjük a tölteléket: a vajat forrósítsuk fel, majd tegyük bele az összetördelt csokit, és keverjük addig, amíg homogén massza nem lesz. Gépi habverővel dolgozzuk bele a cukrot, három egész tojást, a kakaóport, a lisztet, majd a maradék hat tojás sárgáját, és végül a habbá vert hat fehérjét.
  3. Melegítsük elő a sütőt 170 fokosra. Vegyünk elő egy 28 centi átmérőjű kapcsos tortaformát (borítsuk sütőpapírral), illetve a tésztát a hűtőből, és nyújtsuk ki utóbbit úgy, hogy a tortaformának ne csak az alját fedje, hanem legyen körben kb. 6 centi magas pereme is. Öntsük a csokis masszát a tésztába, és süssük a tortát 45 percig.
  4. Hogy azért biztosra menjünk, a végén még tegyünk a tetejére ganache-t: forrósítsuk fel a két dl tejszínt, tördeljük bele a csokit, és kevergessük, amíg fényes, sötétbarna massza nem lesz. Akkor öntsük a torta tetejére, és hűtsük le az egészet.

Már-már hedonizmus.

 

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!