Oreo torta sütés nélkül, 20 perc alatt

Van az úgy, hogy gyorsan kell a torta. Hogy nincs idő hosszasan dolgozni rajta, és ha az ünnepelt maga is egy ilyen gyors torta után vágyakozik, hát az dupla szerencse. Persze, előfordul, hogy valamilyen malőr történik a gyors sütivel – így született nálunk pár éve a hegyomlás torta… De azóta is nevetve emlékezünk meg az esetről.

Bár az Oreo sikere előtt értetlenül állok, nemcsak ez az egy furcsaság van a világon, így aztán meghajtom fejem, és elismerem, hogy vannak dolgok, amelyek okát nem kell keresni. Az van, és kész. Az Oreo világsiker. Ennyi. Nyilvánvaló, hogy tortát is kell belőle készíteni, de sebaj, mert húsz perc alatt megvan. Aztán már csak állni kell hagyni, nehogy hegyomlás legyen belőle.

Azt halkan jegyzem meg, hogy kaphatóak az Oreohoz megszólalásig hasonlító kekszek (Neo a Lidlben, Black and White az Aldiban) jóval kedvezőbb áron, szóval, ha nem ragaszkodunk a névhez, kihozhatjuk a tortát cirka 2000 forintból.

Hozzávalók:

kb. 50 dkg Oreo – vagy Oreo jellegű – keksz, mivel különböző kiszerelésben kapható, ezért csak az összmennyiséget adom meg

8 dkg olvasztott vaj

6 dl habtejszín

25 dkg mascarpone

4 ek cukor

    1. A keksz közel felét – úgy 22 dekányit – daráljuk le, keverjük össze az olvasztott vajjal, és lapogassuk le egy kanállal egy tortatálon, egy 26 centis tortagyűrűben. Tegyük hűtőbe.
    2. Verjük habbá a tejszínt a mascarponéval és a cukorral (így egyszerre, nyugodtan!), majd tördeljünk bele a megmaradt kekszekből nagyjából tíz darabot. Amennyit jónak látunk, a lényeg, hogy díszíteni maradjon elég.

    3. Tegyük a krémet az alapra, és simítsuk le.
    4. Középre szórjunk tört kekszeket, a szélén díszítsük egész, vagy fél karikákkal.
    5. Így.
    6. Tegyük hűtőbe, de ha nagyon sürgős, tulajdonképpen fogyasztható is. Persze, ha áll, finomabb lesz. 
    7. Nem egyéves, de egy hölgy életkora, ugye, nem tartozik a nyilvánosságra…

Azért azt megmutatom, hogy feleennyi idősen ilyen volt a kis drága, az ő sport tortájával, amely szintén sütés nélküli, és gyors…

 

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Tovább a blogra »