19.nap. Éljen! Ezen kívül már csak egy van hátra, ami jövő hétfőre esik, mivel hétvégére most sincs feladat. Az úgyis megvár majd.
Ha péntek, akkor gyerekszoba. Ha nincs, akkor dolgozó. Ha mindkettő van, vonj be segítséget. Egyébként is, a gyerekeket egész kicsi koruktól kezdve rá lehet szoktatni arra, hogy a saját szobájukat ők takarítsák. Az anya nem bejárónő, és azzal is hamar képbe kerülnek, hogy minden cselekedetnek következménye van – például, ha szétszórják a gyöngyöket a földön, azt elég kellemetlen összeszedegetni – következő alkalommal talán jobban meggondolják, mennyire szórják szét. Az öcsém és köztem öt év a korkülönbség, egy szobában laktunk sokáig, és emlékszem, három éves lehetett, amikor az volt a kedvenc játéka, hogy egy darab matchboxot tologatott a padlószőnyeg mintáján. De azt az egy darabot két zsáknyi játék közül választotta ki, méghozzá úgy, hogy megfogta a zsákok alsó sarkait, csutkára kiborította őket, majd miután megtalálta azt az egyet, ami kellett, a többi nem is érdekelte. Mivel nekem kellett utána összepakolnom, egy idő után könyörögtem – később fenyegettem -, hogy mondja meg, melyiket keressem ki, megkeresem, de a kis huncut már borította is a zsákokat. Szóval, ebből a helyzetből én tanultam, ő nem nagyon, de hát a nagytestvérnek a néhány kiváltság mellett el kell szenvedni nagyjából ugyanannyi hátrányt is, és csak később jön rá az ember, hogy a testvérével való együttélés is az életre nevelte, bizony.
Zűrzavartalanítás – az utolsó a programunk során, amit a végére hagytál, amit kerülgettél, nem mertél, nem volt lelkierőd – annak ugorj neki ezen a napon.
Napi rutin – az eddigiekhez feladatul jön a mosnivalók ellenőrzése azért, hogy elkerüljük a “van valahol alsónadrágom?”, “láttál nekem valahol trikót?” kérdéseket. Némely könyv mosónapot javasol, vagyis, hogy a héten egy napot szánjunk rá, és mossunk ki mindent – de Magyarországon nincs mindenkinek szárítógépe, sok családban pedig anélkül azt hiszem, elképzelhetetlen lenne, hogy egy nap alatt mindent ki tud mosni és teregetni az ember. Már nem lehet mindig kint szárítani a ruhákat, hiszen gyakori a hűvös, esős idő. Egy másik könyv olyan metódust ír, hogy egyik nap legyen a színeseké, a következő az ágynemű+törölközőké, a harmadik a fehér ruháké, és így tovább – én ezt nem szabályoznám így be, a lényeg az, hogy minden reggel (vagy amikor meg tudod tenni) ellenőrizd, hogy kell-e mosni, ha kell, akkor rajta! A teregetéshez vegyél igénybe segítséget, fel lehet osztani, melyik nap melyik gyerek a soros, vagy elvállalhatják úgy, hogy egyik héten ez, másik héten az, a lényeg, hogy ez egy abszolút jól delegálható feladat, élj a lehetőséggel.
Tehát akkor eddig összefoglalva a napi rutinfeladatokat:
Reggel:
- Beágyazás – ezt várd el a gyerekektől is
- WC gyors letisztítása
- Kell-e mosni?
Délután:
- 5 perc pakolás egy kritikus ponton – szintén legyen a gyerekek feladata is
Este:
-
- Másnapi teendők összeírása
- Másnapi öltözet előkészítése
<< A 18. nap feladatai
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: