Miért vagyok haragban az országtortával?

Lehet mondani, hogy magánügy, meg hogy biztos azért, mert savanyú a szőlő, de komolyan mondom, nem. Nem is valószínű, hogy akarnék pályázni bármilyen tortával, mert féltem anyukámat. Ne szidja senki. 

Összességében az a bajom ezzel az országtortásdival,  hogy egy síkon gondolkodnak a pályázók – vagy nem, csak a zsűri az összes recept közül azokat választja, amelyek nem igazán ötletesek. 

Ha megnézitek, milyen torták kerültek a négy döntős közé: mousse, mousse, mousse. Még rendes magyar szavunk sincs rá. Tavaly mi nyert? Mousse. Na jó, hab. De az nem ugyanaz.

A tavalyi győztes: a székesfehérvári Damniczky cukrászda Somlói revolúciója

Előre féltem az augusztus közepétől, mert tudtam, hogy jön az országtorta, és ha máshova nem is, Szigligetre, a Várkávézóba gyártanom kell majd ezerrel, és abban is biztos voltam, hogy eléggé szívatós lesz. Mert mintha a kollégák – legalábbis azok, akiknek a munkáit nyilvánosságra hozzák – nem tudnának másban gondolkodni, csak hogy jó bonyolult legyen a mű, mert az a tuti.

Hát, az idei torta arra jó volt, hogy beláttam, a tavalyi nem is volt nehéz. Emlékeztek? Az volt a Somlói revolúció, aminek a Somlóihoz ugyan kevés köze van, de legalább csak egy lap, azon étcsoki mousse, narancszselé, fehércsoki mousse, ganache, ennyi.  A dermesztgetés  vitte az időt, de különben minden rendben volt vele. Ezzel szemben az idei: mandulás piskóta, sárgabarack-krém,  vagy inkább zselé, újabb mandulás piskóta, aztán egy aránytalanul vastag karamellmousse, majd egy irgalmatalan édes fehércsokis karamellglazúr. Annyi cukor és zselatin kell ebbe a tortába, hogy az szerintem Guinness-rekord. Pedig azt gondolom, pont nem ezt az irányt kellene szorgalmazni.

Országtorta 2015: Pannonhalmi sárgabarackpálinkás karamelltorta

Az alapanyagokat tekintve rendkívül drága, továbbá munkaigényes, úgyhogy azon gondolkodtam, mennyiért adhatom én úgy, hogy még a kávézósoknak is megérje? 

Aztán, gyengesége a receptnek, hogy az egyik alapízt adó sárgabarackpüréről egy szót sem mond: milyen, honnan? (Én aztán főztem sajátot – nyilván ez külön boldoggá tett.) Na de az, hogy a két cent pálinka, ami a barackszirupba jár, amivel a piskótalapokat locsoljuk, az Pannonhalmi sárgaparackpálinka kell, hogy legyen, az aztán fontos.  Aki megmondja nekem ízlelés alapján, hogy azzal locsoltam-e be, vagy nem, annak küldök egy üveggel.

Következő gyenge pont: a barackkrém. Volt néhány kétségbeesett pillanatom, mire kikísérleteztem, hogy a receptben megadott zselatinmennyiség duplája kell bele, hogy ne folyjon ki a két tésztalap közül. Ezt a kört megspórolhatta volna nekem, és azt hiszem, velem együtt sok cukrásznak a receptgazda, ha elárulja, milyen sárgabarack-pürével is dolgozik ő. Mert egyébként megkérdeztem néhány kollégát, az egyik fagyialapanyagként, 100 literres hordóban  forgalmazott barackpürével operál, a másik a nagykerben kapható francia (FRANCIA) gyártmánnyal. Ami persze csak korlátozott mennyiségben volt elérhető, mert hirtelen mindenki barackpürét vásárolt.

És itt a következő probléma, amiről viszont már nem a recept szerzője tehet: az alapanyag beszerzés. Mert mi is történik? Augusztus közepén kiderül, mi nyert, aztán utána hozzáférhetővé válik a recept,, és minden cukrász, aki beleáll ebbe a projektbe, elkezdi beszerezni az alapanyagokat. És szembe kell nézniük azzal a később ébredőknek, hogy hoppá, nincs mandulaliszt, pedig az mindig szokott lenni, meg már a fagyasztott sárgabarack is kevés, nemhogy a barackpüré.  Mert ez Magyarország.  Így szeretlek.

Végül persze megcsináltam, de az egész életemet végiggondoltam közben. Meg hogy mégis miért kell ezt a csapást elszenvednem? 36 tortát gyártottam le, és akkor azt mondtam, hogy soha többé. Mert ez nem MóniSüti. És akármennyire is igyekszem, nem tudom olyan finomra megcsinálni, mert a recept nem engedi. Eszter barátnőm kóstolta nálam a próbasütés egy szeletét, és csak annyit mondott: de jó, hogy nem a te recepted, mert így legalább nem kell udvariaskodnom, hogy hű, de finom…

A lehetőségekhez képest jól sikerült – de nem az én világom. Fotó: Tofi

Mindemellett: nem vonom kétségbe a recept készítőjének tudását és tehetségét, sőt, azt is tudom, hogy én nem vagyok egy Pierre Hermé. Csak azt a halk fohászt szeretném megfogalmazni a jövő évi országtorta megálmodójához, hogy légyszi, próbálj meg egyszerűbben gondolkodni…a kevesebb több.

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)