Tudjátok, mi ez?
Na jó, könnyítés kedvéért mutatom méretarányosan:
Akkor most mondok egy mesét. Nem az enyém, Nagy Bandó Andrásé, még az 1980-as évekből.
Volt egyszer egy favágó, annak pedig egy szegény fia.
Egyszer, mikor éppen fát vágtak az erdőben, a fiú talált az apja táskájában egy üdítőitallal teli literes palackot. A palackból egy szellem kiabált ki a fiúnak:
“Engedj ki! Engedj ki!”
A fiú azonban csak ennyit mondott:
“Ostoba szellem…! Ott fogsz megfulladni a narancsléba’… Ezt a palackot a magyar ipar látta el csavaros kupakkal!”
Nos, még a múlt évezredből való ez a tárgy; a ’70-es, ’80-as években a magyar üdítőital-gyártók olyan kupakokkal zárták le az üvegeket (és ezek még tényleg üvegek voltak, ha leejtetted, eltörött), amiket csak úgy nem lehetett kinyitni. A következő képen a hátsó sorban láthatóak ilyenek.
A magyar ipar ekkoriban olyan furfangos volt, hogy létrehozott egy piaci rést, majd be is tömte azt. Azaz: megalkotta a lecsavarhatatlan kupakot, és nem, nem azt alakította át lecsavarhatóvá, hanem kitalált egy másik terméket, amivel a problémát megoldotta. Ráadásul, amint azt a legelső fotó is nagyszerűen tanúsítja, az új tárgy kiváló hirdetési felületként szolgált.
Nagypapámnak kocsmája volt Veszprémben, emlékszem, a pulton mindig volt három ilyen üvegnyitó, és amikor én kollégista lettem 1987-ben, anyám kötelességtudóan engem is ellátott eggyel. Ezzel.
És én az elmúlt közel harminc évben annyi mindent elveszítettem, elhagytam, elajándékoztam, sőt, loptak is tőlem, de ez a kis sárga gumi valahogy megmaradt.
Talán azért is, hogy most elmorfondírozzam, és levonjam a tanulságot, ami szerintem a következő:
mindannyiunk életében kialakulnak problémák, olyanok is, amelyek megoldásához komolyabb energiabefektetés kell. A kérdés, hogy mit teszünk? Megtanulunk együttélni a helyzettel? Gyártunk hozzá valami filozófiát, amitől elviselhetőbb lesz, de soha nem oldódik meg? Vagy leásunk a probléma gyökeréhez, és ott változtatunk?
Magunk között vagyunk, úgyhogy most őszintén: szoktatok kupaklecsavaró gumikat gyártani? Vagy inkább újratervezitek a kupakot…vagy az üveget…?
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
ÓÓÓ, nekünk sosem volt! Mindig irigykedve néztem a szomszéd gyerkőcéknél. Nekem maradt a bicska a nyitáshoz, amivel mindig sikerült vaksi sebész módjára elvágnom a kezem és jöhetett a jó öreg leukoplast elsősegélynek.