Miért kell különtanár?

Én még olyan rendszerben jártam iskolába, amikor nem volt divat különtanárhoz járni – vagy csak abból a tárgyból, amiből a diák pluszt szeretett volna kapni. Ma meg… A te gyereked jár? Hány tárgyból?
Mert mi is a helyzet? Jobb esetben csak általános iskola felső tagozatában, rosszabb helyzetben már alsóban is órák után a gyerekek – teljesen bevett gyakorlat szerint – magántanárhoz járnak. Legtöbb esetben nem azért, mert tehetségesek abból a bizonyos tárgyból, hanem azért, hogy ne bukjanak meg, vagy jobb jegyet kapjanak – azaz, megértsék az anyagot. Sokáig nem akartam beállni ebbe a sorba, mert úgy gondoltam, hogy ahogy nekem is kötelességem, hogy a munkámat a legjobb tudásom szerint elvégezzem, úgy a matektanárnak feladata, hogy minden gyerek értse  az anyagot; hogy addig ne rohanjon tovább lóhalálában, amíg az osztály fele értetlenül néz, és csak abban bízik, hogy majd otthon valaki csak elmagyarázza, miről is volt szó. Több gyerekem is kapta ugyanazt a matektanárt általánosban, akinél nem lehetett kérdezni, ugyanis az értetlenkedő nebulótól olyan idegessé vált, hogy végül ki is zavarta az osztályból. Én próbáltam elmondani otthon, amit tudtam, de nem vagyok tanár-alkat – ezért is nem választottam ezt a pályát. Így aztán előbb-utóbb be kellett adni a derekunkat: különtanárt kellett keresni matekból. Először egy, aztán kettő, most három gyerekem jár, ami nagyon kedvezményesen és baráti alapon havi 32 ezer forintot vesz el a családi költségvetésből. Csak a miénkből, csak a matekkal.

Ha megnézzük, hogy az osztályokból még hányan járnak, milyen gyakorisággal, hány tárgyból, tetemes összeget kapunk. Egy időben azt gondoltam, van valami hallgatólagos megállapodás az iskolában és az otthon tanító tanárok között: mi itt a suliban nem tanítunk rendesen, hogy nektek is legyen munkátok. Középiskolában két tanárom mindkét szektorban hasznosította magát: órán nem értettük, vagyis, csak kevesen értették őket, ám külön, bizonyos óradíj ellenében lehetett hozzájuk menni, és ők hármasig tutira elmondták a leendő dolgozat kérdéseit megtanították a magántanulóikat. Érdekes, jobban nem. Mindig hármast kaptak, egészen kivételes esetben, ha plusz energiát is fektettek a tanulásba, akkor négyest. De mondjuk, nem igazán törték magukat, jól elvoltak a hármasukkal.

Lelkes amerikai diákok 1954-ből

Nos, ha egy osztályból egy-két tanulónak van szüksége plusz oktatásra, azt megértem. Lehet, hogy tényleg annyira gyengébb képességűek, hogy nem fér bele a 45 percbe, hogy külön csak nekik mindig elmagyarázza a tanerő az anyagot. De ha szinte mindenkinek kell a segítség?! Különösen azóta gondolkodom ezen sokat, amióta a lányom az osztálytársaival együtt különtanár nélkül, a gimnáziumban kezdett francia nyelvből most, negyedik (bocsánat, tizenkettedik) félév után letette a középfokú nyelvvizsgát. Hogy az ő tanáruk hogyan tudta véghez vinni, hogy a csoportjából szinte mindenkinek sikerült a nyelvvizsga, csak az órán tanultak alapján?

Pedagógus olvasóim közül biztosan sokan csóválják a fejüket, hiszen ők árnyaltabban látják a másik oldalt – kevés fizetés, sok feladat -, de hát könyörgöm, én is szétdolgozom magam, nem vet fel a pénz, szüneteim abszolút nincsenek, de soha nem engedném meg magamnak, hogy félkész tortát/cikket adjak ki a kezemből, hogy na, azt majd fejeztessétek be valaki mással.

Véleményem szerint, amikor évente kialakítják a középiskolai rangsort, azt is vizsgálni kellene, hány tárgyból hányan járnak különórára. Ugyanis, ha sokan, akkor nem az iskola a jó; a szülőknek és a magántanároknak köszönhető a jó helyezés. Arra kéne büszkének lenni, ha nélkülük érnének el kitűnő eredményt.

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)