Hogy véletlenül se unatkozzam, megint bevállaltam egy tematikus hétvégét, pontosabban péntek-szombatot a keszthelyi kávézóba, amely afféle alma materem nekem, hiszen ott váltam cukrásszá immár nemcsak papíron, de hivatásszerűen is.
Talán ezért vagyok elfogult annyira, hogy hogy nem is mérlegelem, mennyire szúrok ki magammal, egyből beleegyezem az új ötletekbe, persze, csináljuk, hadd legyen jó mindenkinek. A tágabb családunkban él egy szállóige, amely úgy keletkezett, hogy amikor anyám még ifjú feleség volt, egy családi összejövetel alkalmából elvállalta egy frissen megölt tyúk bontását. Kínlódott kicsit vele, mire az akkor 3-4 éves unokatestvérem – látva anyu gyötrődését, akit egyébként Rózsának hívnak – pöszébben, mint ahogy most leírom, de így szólt: szegény Rózsa, de úgy kell neki, ő vállalta!
Ez itt a Cassata, ami egy ricottás-kandírozott gyümölcsös torta, marcipános bevonattal az oldalán. Az ősi receptben ez a bizonyos marcipán pisztáciából készült, a hagyományőrzők ezért használnak zöld marcipánt, vagy fondant-t.
Hát úgy kell nekem is. Ezek a megpróbáltatások azért abból a szempontból jók, hogy kilépek a komfortzónából, és új recepteket hozok be a repertoáromba. Azonban a hátulütője ott van a dolognak, hogy egyszerre nem egy új sütit kell elkészíteni, hanem hatot-nyolcat. Egészen biztosan van közte olyan – mert mindig van -, ami nem úgy sikerül, ahogy kellene, akkor aztán jön a rögtönzés. Ezúttal például egy egészen egyszerű, ám nagy alapanyag igényű mandulás citromtorta volt az egyik jelölt. Sok vaj, sok mandula, sok citrom, összeraktam a tésztát, erre figyelmen kívül hagytam, hogy a háztartási sütőhöz megadott sütési hőfokhoz képest nekem 30 fokkal mindig kevesebben kell sütnöm a nagy cukrászsütőmben – és megégettem a tészta tetejét. Ritkán esik meg velem, hát most tessék. Na, mondom, két választásom van: 1. kidobom és újrakezdem, 2. alkotok valamit ebből. Miután fájt volna a szívem a sok drága alapanyag miatt, lekapartam az égett részt mindenhol, a maradék kerek tésztát ketté vágtam, felvertem egy kis tejszínhabot mascarponével, öntöttem bele limoncellót, citromlevet és -héjat, és az így kapott kellemes, enyhén alkoholos, citrusos krémet a lapok közé és a torta tetejére kentem. Díszítettem lime-mal és pirított mandulával, és elneveztem Limoncello krémtortának. Bizonyítsa be nekem valaki, hogy nem olasz. Persze, erről nincs fotó. Pedig még jól is nézett ki.
Firenzei krémtorta. Mandula- és kávélikőrrel, kétféle krémmel, tálban készítve, majd abból kiborítva. Szerintem ez volt a legjobb.
Volt még más is, ami bonyodalmat okozott, de inkább egy sikerélményt akarok elmesélni. Rettentő régen készítettem égetett tésztát, mert egyszer megpróbáltam, és nem igazán sikerült. Két éve tartó cukrászkodásom alatt egyszerűen megúsztam, elő sem jött. Most azonban több alkalommal is sütnöm kellett, a francia hétvége St. Honoré habtortájára, ezúttal pedig a profiterolhoz. Hát most mondom nektek: az égetett tészta irtó egyszerű, két fontos pontja van a receptnek, amit ha figyelünk, egyszerűen sikerülnie kell! És így ezekből:
…ezek lesznek:
Úgy megszerettem, hogy a legszívesebben most ezt készítem. Hogy pontosan hogyan, azt holnap részletesen elmondom.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: