Előrehozott érettségi – nálatok engedik?
Amikor a nagyobbik fiam (17) elmesélte a sztorit, olyan ideges lettem, hogy lelki szemeim előtt lejátszódott, amint beviharzok az iskolába, és kérdőre vonom a tanerőt, aki minden lehetséges módon próbálja letörni a gyerek lelkesedését.
Bálint fejéből ugyanis egy évvel ezelőtt kipattant az isteni szikra; az addig nem igazán tanuló gyerek megvilágosodott, mint mondta, hogy márpedig neki ügyvédnek kell lennie. Hohohó, Bálintkám, ahhoz tanulni is kell ám – mondtuk neki, és ő rákapcsolt. Magától. Nekifeküdt. Németből – amiből addig négyes volt – elkezdett különtanárhoz járni, aki valami egészen profi módon tényleg elérte nála, hogy tulajdonképpen bármit megtanuljon. Detti, a különtanár mondta nekünk is, hogy a gyerek annyira könnyen tanul, hogy akár előrehozott érettségit is tehetne.
Nos, Bálintot ez a lehetőség lelkesítette, és nagy svunggal odament az iskolai szaktanárhoz, hogy szeretne most, azaz egy évvel korábban érettségizni a nyelvből. Azt hiszem, arra számított, amire mi is, hogy a pedagógus majd bátorítja, támogatja, megveregeti a vállát, és aztán továbbra is megteszi a gyerek sikere érdekében azt, ami rajta áll.
Hát nem.
A tanerő gyakorlatilag kiakadt, hogy ő nem szereti az ilyen kalandorokat, meg aztán úgysincs meg Bálintban a szükséges tudás, illetve – nekem ez az érv tetszik a legjobban -, azt a nehéz anyagrészt, ami még hátra van, ő szeretné jövőre Bálintnak megtanítani.
Még hogy előrehozott érettségi…? Mit képzelsz, fiam?
Nos, a fiú visszahőkölt, és miután gondolkodott, azt mondta nekünk: nem szeretné, hogy az osztályozó vizsgán, vagy az érettségin kiszúrjanak vele, úgyhogy akkor inkább most csak a nyelvvizsgát csinálja meg, aztán érettségizik jövőre. Bár csodálkoztam, hogy ilyen könnyen feladta, gondoltam, még van időnk, megbeszélgetjük párszor, kiben mi ülepedik le. Ezt a döntését elmondta Dettinek is, aki aztán egy néhány nappal későbbi találkozásunk alkalmával azt mondta nekem, ha Bálint az ő gyereke lenne, hát bizony nem engedné, hogy így packázzanak vele: neki meggyőződése, hogy simán megtanulja a szükséges anyagot, hát miért ne élhetne a lehetőséggel, hogy előbb letudjon egy vizsgát?
A férjemmel átbeszéltük, be kell menni az iskolába, és beszélni kell a tanárral. Tavaly már lejátszottunk egy ilyen meccset, akkor Nóra lányunk miatt, aki angolból szeretett volna előrehozott érettségit csinálni. A szaktanár az igazgatóhoz, az igazgató a szaktanárhoz küldte, majd az egyik ismerős pedagógus megsúgta, hogy az igazgató kiadta a tanároknak, hogy nem engedhetik az előrehozott érettségit, mert az iskolának nem érdeke, hogy a nyelv-, illetve informatika órákról elfogyjanak a gyerekek. Ezt persze nyíltan kimondani így nem lehet, hiszen a tanulónak joga van előrehozott érettségit tenni. Nórával kapcsolatban egyetlen, sajnos vitathatatlan érvet tudtak felhozni: félévkor – mivel ellinkeskedte a dolgozatokat – csak négyes volt. Igaz, hogy mellette letette a középfokú nyelvvizsgát, de az az angoltanárát inkább bosszantotta, mint hogy értékelte volna a teljesítményt. Azonban tudtak arra hivatkozni, hogy hát sajnos nem teljesítette az iskola által szabott követelményt. Na most Bálintnál más a helyzet, mert ötös volt, sőt, színötös – valószínűleg azért, mert még nem tudott a tanára a szándékáról. Így aztán már nekünk is más a tárgyalási pozíciónk – gondoltuk.
De gyerek nem várta meg, hogy szülei intézzék az ügyeit, ő maga állt ismét a szaktanára elé, és udvariasan, de határozottan azt mondta neki: tanárnő, nekem feltett szándékom, hogy idén érettségizzek. Legyen szíves engedélyezni.
Erre a tanerő újra kiosztotta; elmondta, hogy nem támogatja, szerinte nincs meg a kellő tudása, sőt, hogy az igazgatóhoz is be fog menni, hogy Bálint trehány, sokszor nincs cucca, nincs házija – ami a gyerek szerint egyszerű koholmány -, de hát tessék, menjen, ha annyira akar.
A következő órán elültette Bálint mellől a padtársát, mondván, hagyd őt egyedül, mert ő már annyira profi, hogy nem akar velünk tanulni. Elkérte a munkafüzetét, amelyben, mivel pont előtte egy hetet hiányzott, voltak kitöltetlen részek. És ez mi? – vonta kérdőre. Ez az oldal egyes, ez meg megint egyes. Majd leült az asztalához, és dünnyögni kezdett, hogy mennyire nem bírja az ilyet.
Itt tartunk ma.
Kerestem az iskola honlapján, az e-naplóban bármiféle elérhetőséget ehhez a tanárhoz, de nem találtam. Most jöttem rá arra, ami eddig fel sem tűnt: az iskola írogathat nekem, üzengethet, de én még csak válaszolni sem tudok, nem hogy kérdezni. Síkideg voltam, gondoltam, jobb is, hogy nem ma beszélek ezzel a “pedagógussal”, hátha olyat mondanék, amit esetleg később megbánok. Bálint, látva a tépelődésemet, ennyit mondott:
– Anyám, nem értem, miért vagy ezen annyira fennakadva. A kemence kicsit magasabb hőfokon ég, hogy jobban kijöjjön a salak. Ennyi.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)