Minden étkezéssel kapcsolatos fogadalomnak van neuralgikus pontja; a cukormentességnek ugyanúgy, mint a testsúlycsökkentés céljából történő életmódváltásnak azok a percek jelentik ezt, amikor hirtelen ránk tör, hogy éhesek vagyunk, de fogalmunk sincs, mit is ehetnénk, éppen olyan helyen vagyunk, ahol nem is tudunk számunkra megfelelő élelmiszerhez jutni.
Vagy: reggel kitámolygunk a konyhába, reggelizni kellene, de mit is?
Hát akkor kezdjük ezzel, a reggelivel – és készítsük úgy, hogy magunkkal tudjunk vinni belőle, vészhelyzet esetére.
1. Granola, azaz sült müzli
Hozzávalók:
20 dkg zabpehely
5 dkg mozsárban durvára tört dióbél
5 dkg mozsárban durvára tört mandula
10 dkg kókuszreszelék
2 ek kókuszzsír
különböző magok, ami van: szezám-, len-, tök-, chiamag, akár mindből egy kicsi (néhány evőkanál)
1 alma apró kockákra vágva, vagy akár nagylyukú reszelőn lereszelve (ez hivatott édesíteni a keveréket)
A sütőt melegítsük elő 180 fokosra. Egy közepes tepsibe terítsünk sütőpapírt.
Egy tálban keverjünk össze mindent, a végén adjuk hozzá az olvasztott kókuszzsírt. Terítsük a keveréket a tepsibe, és süssük 25 percig úgy, hogy azért tízpercenként keverjük át, hogy egyenletesen piruljon a keverék. Fűszerezhetjük fahéjjal.
Ehető csak úgy magában, de amint mondtam, tejjel, joghurttal is nagyon finom. Dobozban magaddal viheted a munkahelyedre, kisegít a bajban…
2. Buggyantott tojás
Ha a meleg reggelit preferálod, és szereted a tojást, akkor ez való neked.
A rendkívül részletes leírást ITT találod. Eheted magában, vagy zöldségekkel; én szeretek jó kis hagymás-szalonnás-gombás-szárzelleres ragut párolni, aztán meg pirítani hozzá, nekem így az igazi.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)