Mielőtt elkezdeném részletesen ismertetni cukormentes életünket (mert most már ez következik hétfőtől, ígérem, méghozzá receptekkel), azt akartam még mondani, hogy olyan sok minden történt, amit egyszerűen nem volt már időm/erőm/kedvem leírni, és amit már csak ezért is fontos lenne, vagy lett volna megörökítenem, hogy ne merüljön a feledés homályába.
Amikor a gyerekeim kicsi korukban valami vicceset mondtak vagy tettek, mindig azt gondoltam, hogy na, ezt soha nem fogom elfelejteni. Most mondom minden fiatal szülőnek, hogy de, el fogjátok felejteni, ha nem írjátok le. Még a gyerek első szavát is, akár. Mert annyi minden történik, az agyunk annyi információt raktároz, hogy úgy látszik, kell a hely az új anyagnak. Bár az én bölcs ex-padtársam, Sanyi egyszer azt mondta nekem, hogy a kor előrehaladtával olyan emlékek is újra az eszébe jutnak az embernek, amelyről az hitte hogy már rég odavesztek.
Ez így van, egyébként, nekem egyelőre a gyerekkoromból elevenednek meg újabb és újabb epizódok, például amikor a mama nővére, a Bözsi néni bezárt a fürdőszobába büntetésből, meg hasonló fontos momentumok. Bízom benne, hogy rövidesen lényegesebb infók is előkerülnek, de addig is csak azt tudom mondani: érdemes megörökíteni az eseményeket. Akár címszavakban egy asztali naptáron, akár egy befőttes üvegben, ahogy arról már írtam. A múlt héten a kisebb gyerekeimmel együtt csoportos foglalkozás keretében kitöltöttük ezt a pöpec évtervezőt,aminek az első fele az előző év áttekintésével és lezárásával foglalkozik; tényleg jó visszanézni a történteket, kicsit objektíven látja az ember a múltat, nem az érzelmek változó színű szemüvegén keresztül.
Tehát, Bálintunk 17 éves lett december 30-án. Ezt már egyszer régen elmeséltem ugyan, de olyan megfontolásból jött világra éppen akkor, hogy mivel már túlhordott volt tíz nappal, és egyre biztosabb császáros, az orvos nem akart műtétet saját szilveszteri programként. Már két hete kórházban tartottak, szülőnők jöttek-mentek, én maradtam, mint valami kövület. Az egyik doki elment szabadságra, amikor visszajött, döbbenten nézett rám: “nahát, maga még itt van? Szegény…” Szóval, harmincadikán a saját orvosom nézegette a papírjaimat, vizsgálgatott, nyomkodott, vakargatta a fejét időnként, aztán megkérdezte: “ettél ma már valamit?” “Hát,” mondtam, “nem adtak, hátha ma műtét lesz…” “Ja, te már így készültél? Akkor menjünk…” Így született meg Bálint Szilveszter előtt egy nappal. Most meg már…
Tesók.
Nos, aztán Bence felvételizett, mert ő meg már nyolcadikos, és februárban lesz tizennégy. erről majd írok később, kíváncsian várjuk az eredményt, és hogy hol is folytatja majd a tanulmányait.
Aztán, voltak nagyon klassz vacsoráink a Péntek Esti Bisztró Klubban, amelyet egy keszthelyi étteremben, méghozzá a hírhedtté vált Phoenix jachtkikötőben található Bistro Classicoban tartunk egy hónapban egyszer – én a desszert felelős vagyok. Decemberben karácsony előtt jöttünk össze egy mindenféle szárnyasokat felvonultató menüsorra, jövő pénteken, január 30-án pedig steak lesz igazi érlelt marhából, már nagyon várom. A próbasütést Vilmos barátom már elvégezte…
Ehhez a menühöz szénafánkot fogok készíteni, bízom benne, hogy beválik.
Ja, és decemberben elindult a Kávélabor, az a zalaegerszegi kávézó, amelyben szintén az én süteményeim kaphatóak. A helyről nagyon szépet írt a Kávékóstoló.
Szóval, az élet zajlik. Azt vettem észre, negyven felett sokkal gyorsabban, mint előtte.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: