Éppen két éve, hogy cukrászként kezdtem dolgozni. Soha, soha, soha nem gondoltam, hogy összes szakmám közül – pedig van néhány – majd egyszer éppen ezzel kezdek valamit. Persze, ezt már többször elmeséltem – a kezdeteket itt, egy összefoglalóban tavaly nyáron pedig itt.
Nagyon sok munkával és tapasztalattal teli, sikerekben, örömökben, fáradságban és keservekben bővelkedő két év van mögöttem. Néha megállok, és felteszem magamnak a kérdést, hogy akarom-e én ezt, de olyankor aztán kapok egy visszajelzést egy vendégtől, vagy valakitől, hogy hát mennyire hű és há, és annyira hálásak, hogy ezt a minőséget képviselem, hogy ez itt vidéken elérhető. Na, ezek lendítenek tovább.
Egyszer a nyáron volt egy olyan napom, amikor borzasztóan túlvállaltam magam, az első esküvős sütésem volt, fogalmam sem volt, mennyit lehet előre készülni, mennyi időbe fog telni az a plusz huszonöt torta az akkori szokásos húszon felül. Reggel hatra mentem és még este későn az üzemben gályáztam; úgy nyolc körül felhívott az egyik üzlet tulajdonosa, akinek másnap reggelre volt rendelése, hogy nem jöhetne-e be esetleg a sütikért, ha már úgyis ott vagyok, mert elfogyott a bisztrójából a süti. Valami elszakadt nálam akkor, mert elsírtam magam a telefonba, és azt mondtam, hogy nem, nincs készen, és most nem tudok semmit mondani. Aztán kinyomtam a telefont. Az illető fél órán belül megjelent az üzemben egy üveg borral és egy doboz bonbonnal. Na, mondta, Móni, akkor most ezt szépen kibontjuk, iszunk egy pohárral, aztán meglátod, minden rendbe jön, menni fog ez, csak ne keseredj el.
Aztán persze, túléltem azt is.
Közben találkoztam azzal a jelenséggel, hogy más üzletekben árulják a receptjeim alapján készült tortákat, amin tulajdonképpen nem kellett volna meglepődnöm, hiszen én hoztam nyilvánosságra a leírásokat. Mégis rosszul esett, és ezt követően az a kettősség dúlt és dúl bennem a mai napig, hogy egyrészt engednék a bennem élő közléskényszernek, örömmel osztanám meg minden tudásomat – másrészt pedig nem árthatok üzletileg magamnak. Be kellett látnom – félresöpörve álszerénységet és vidéki kisebbrendűség-érzést -, hogy tudok valamit, amit sokan nem. Nem tanultam, vagy talán mégis, az elmúlt húsz év, de főleg az utóbbi hét alatt, mióta bloggerkedem. Ennek egyik alapja a minőségi alapanyagok használata, amihez ragaszkodom. Nem veszek margarint azért, mert olcsóbb, nem veszek gagyi vajat azért, mert olcsóbb, nem veszek gagyi kakaóport, szóval az alapanyagok terén nem alkuszom meg, legalábbis az ár miatt nem. Kifizetik nekem azt, amit kérek, nem vagyok olcsó, cserébe viszont egészen biztosak lehetnek abban, hogy nincs jilk paszta a piskótában, s hogy a tejszín valóban tejszín, nem holmi habosított növényi zsiradék, amelynek nevét számra sem veszem. A másik, hogy a munkámban benne van a szívem. Szoktam is mondani, amikor kérdezik, hogy miért nem lesz ugyanaz a recept két embernél ugyanolyan – azért, mert más a szív. Meg a kéz. Meg a szem.
Tehát, van bennem egy bizonyos mennyiségű tudás, ami tulajdonképpen napról napra növekszik, és az átadásának gátat kellett szabnom, mert még mindig nem tudom igazán jó szívvel elfogadni azt, hogy adott esetben más aratja le a sikerét az én fáradságos munkámnak. Pedig mutatom, miket tartogatok magamban.
Belga csokitorta. Brutális.
Gesztenyepüré revolúció.
Mogyorókrémes körtetorta.
Vilma.
Banános csokitorta.
Karamellás gesztenyés torta.
Rózsa torta.
A Balatoni rizlingtorta.
A szörnyű az, hogy felejtek. Amiről azt gondoltam, hogy na, ezt nem fogom, azt is simán. Írhatnám füzetbe is, persze… De én blogger vagyok.
Mit tegyek?
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Szia!
Jelentesd meg könyvben, ha ez probléma, de évekig ezen rágódni nem érdemes… Néha kicsit elszállsz, de biztos finomak a sütik. 🙂
Üdv:
Abigél
Hát ez így marha egyszerűen hangzik, de miből jelentessem meg? És mit jelent az, hogy néha kicsit elszállok? Tényleg csak kíváncsiságból kérdezem, nem azért, mert zokon veszem a megjegyzést.
A recepteket illetően nem tudom… Esetleg kitehetnél a sütik mellé egy kis védjegy-táblácskát, hogy eredeti Móni-süti. A koppintott változatok biztos nem olyan jók:)
A vidéki cukrászdákat illetően: én pesti vagyok, de itt még jó cukrászsütit nem ettem… Ha torta kell, autózik a párom a közeli kisváros cukijába! Pedig 5 percre van tőlünk egy elég híres, de nem bírom a gumi- állagú krémjeiket… Te biztos tudnád, milyen por, meg paszta van benne:)
Szóval legyenek csak büszkék magukra a vidéki cukrászok:)))
És mi lenne, ha fizetős hírlevelet csinálnál? Vagy online receptkönyvet, e-book cukrászkönyvet? Esetleg előfizetéses blogot? Nem tudom, technikailag/üzletileg hogyan lehet ezt megvalósítani, de mondjuk benchmarkolhatnál a gyöngyfűzős lányoktól! Ha jól tudom, náluk van az, hogy kézműves saját mintát árulják online…Ebből így aztán te is, mi is profitálhatnánk:)
Két blogot követek hosszú ideje, és a másik bloggernek (Kifli és Levendula) épp nemrég jelent meg könyve a bejegyzéseinek egy részéből. Részleteket nem tudok, de neki sikerült.
Az elszállást arra értettem, hogy néha nekem sok, ahogy dicséred a munkáidat és önmagadat, máskor viszont nagyon tetszik, ahogy írsz. Ez az önmarcangolásod is furcsa számomra, hiszen – gondolom – önszántadból raktad föl a recepteket eleinte. Miért baj, ha lemásolják? Az úgyis csak másolat, nem a Tiéd… És ha gagyi, akkor hosszútávon nem lesz sikeres. Szerintem…
Igazából azon pörgök, hogy én azok kedvéért raktam fel a recepteket, akik szépen otthon megsütik, nem azoknak, akik árulják. Nem tudom pontosan megmagyarázni, miért zavar, de zavar.
Ami a sütijeim dicséretét illeti – azt vállalom. Meg azt is, hogy elmúltam negyven éves, már öreg vagyok ahhoz, hogy azt mondjam a jóra, hogy á, dehogy. Azért, mert én csináltam, nem mondhatom jónak?
Megértelek Móni, engem is zavarna!
Attól tartok, ha egy recept nyilvánosan megjelenik akkor nem lehet megakadályozni, hogy lemásolják, árulják. Engem is zavarna, valóban, de sok cukrászdában lehet kapni Dobos tortát, mégsem finom mindegyik. Ami téged megkülönböztet az a minőség, ahogy írtad is. A receptekkel pedig meg lehet keresni kiadót, csinálni TV műsort, mint Julia Child. 🙂 És ezt csak félig mondom viccesen.
Igen, ez jó ötlet… Csak az ötlettől a megvalósításig kellene eljutnom.
🙂
A könyv grafikai szerkesztését ingyen és bérmentve (na jó, kis sütikóstolásnak nem mondanék ellent…) vállalom 🙂
De komolyan.
Szerintem jó eséllyel lehetne belevágni.
Kérlek, Móni, semmiképp ne fossz meg minket a receptjeidtől!! Annyira sokunknak szerzel vele örömöt! Akkor már inkább a fizetős blog…
Egyébként meg a legtöbb blogon fel van tüntetve, hogy a receptek a te szellemi tulajdonaid, és csak engedéllyel vihetők tovább… nem tudom, ezt nem lehetne? És akkor árulni is csak úgy árulhatnák, ha engedélyt kérnének rá, nem? Nem értek hozzá.
Szia Móni!Engem is zavarna hogy pénzt csinálnak az ötleteimből. Szerintem jó ötlet hogy add ki. Igazából emiatt írok. Sajnos nem könyvkiadó vagyok, csak azt szeretném hogy bízz magadban! Vagy inkább higgy magadban. A fiam középiskolás éveiben könyvet írt a barátjával.(A szivarhajó utolsó útja) Mikor elkészült borítékba tették, és a 18 évesek hitével feladták az egyik kiadó címére. Azért pont oda mert az passzolt a témájához. Aztán rögtön el kezdték várni a választ. Egy hét múlva gondoltam beszélek titokban a kiadóval, hogy ne legyenek durván elutasítóak a fiúkkal, hiszen annyit dolgoztak, lelkesek stb. Nem hívtam fel őket. Másnap válaszoltak nekik. Érdekelte őket a sztori. Hatalmas munka volt még ezután mire tényleg megjelent, de a szerződés megköttetett. Azóta már a könyvesboltokban van. Nekem nagy tanulság volt a fiúk hite, hiszen ennél sokkal rosszabbnak látom sajnos a világot. Lehet hogy ez volt a kivétel, ami erősíti a szabályt: nincs összeköttetésünk, nem fizettünk le senkit . Valaki szakembertől kellene megkérdezned merre indulj, aztán hajrá had menjen! a Limara könyvben megjelentek is mind fent vannak neten mégis rengetegen megveszik. Na?
Nagyon ÉDES! Szuper!
Itt pl. lehet kis példányszámban akár keménytáblás könyveket is kiadatni, jó áron: http://www.a-szinvonal.hu/
elkezdték, elkezdték, elkezdték, hadd menjen
Hát bocs, de annyira siettem. Most elolvastam újra és nagyon zavar.
Ne törődj vele, előfordul:)
Ez tényleg nagyon inspiráló!:)
Köszönöm!
Eddig csak csendes rajongóként néztem minden nap az oldalt és hetente betérünk a keszthelyi kávézóba(ami amúgy 30 km-re van az otthonunktól)csak azért,mert egyszerűen imádjuk a sütieidet és a blogodat!
Minden búra,örömre ez az egy kérdés hangzik el:együnk a kedvenc kávézónkban egy sütit?
Hát ez nagyon jólesik, köszönöm:)
Nem,mi köszönjük!!!!!!
Szia,
régóta követem a blogot, nekem inzulinrezisztencia miatt már régen le kellett mondanom a cukorról. De imádok sütni a családnak – kóstolni nem kóstolgathatom – és ezt csak úgy tehetem meg, ha olyan bombabiztos recepteket használok mint a Tied, amelyben vakon megbizom (nincs hosszú i-m bocsánat). Bárhogy is döntesz, köszönöm az eddigieket amelyeket megosztottál!!!!
B.
Kedves Móni,
Szegeden élek, és jó ideje olvasgatlak. A blogod alapján döntöttem el, hogy nyáron megutaztatom a családot a sütideidért. Nem viccelek, nulla helyismerettel körbegyalogoltuk fél Keszthelyet nyolc hónapos pocakkal, a három évessel, meg a morgós urammal, mert nem találtuk A helyet (rosszul emlékeztem a címre). Azt hiszem, legjobban az példázza, hogy a világ legfinomabb sütieit ettük, hogy egyikünk sem morgott (sőt!), és mindenki úgy nyilatkozott: jó, hogy nem adtuk fel… Azóta nem ízlik egy cukrászda terméke sem, mert a Te ízeidet keresem. Köszönöm. Természetes, hogy nyáron megint megyünk, de kicsit önzőn: bárcsak terjeszkednél erre, vagy bárcsak valaki a blogod alapján tökéletesen lemásolná a tortákat erre felénk is…
Azt mondom, egy made by A Móni logó jó megoldás lenne, és sztem tivábbra is erősítsd a helyeket, a hiteled a blogoddal.
A receptkönyvedet pedig tuti megvenném…
Szeretettel,
Györgyi
ui: és most nagyon-nagyon szeretnék egy szelet karamellás gesztenyés, vagy mogyorókrémes körtés tortát… 🙂
Hát ez tényleg nagyon megtisztelő:) köszönöm.
Sziasztok! Nem szoktam senkinek írni interneten, de ez mellett már nem mehetek el szó nélkül. Tolvaj lennék mert hozzányúltam pár receptedhez? Te is pont ezt csinálod csak éppen úgy adod elő mintha te találtad volna ki. Ha te csinálod akkor eszmei érték, ha más akkor lopás? Érdekes hogy az avokádós paleo csokitorta receptje vagy éppen a karamellás gesztenyetorta régebben fent van az interneten mint ahogy azt te kitaláltad volna. Miért lenne szégyen ötletelgetni az interneten, hozzányúlni valamihez és a saját szájízünkre formálni.Pont ugyanolyan sok munka van a kitalálásban mint az átformálásban,tudjuk hiszen mindkettőt csináljuk. Láttam a képeken pl. azt is hogy sütöttél Dobos tortát is, azt sem te találtad ki és gondolom nem is ingyen osztogattad. Hála az égnek az emberek kezdenek a minőségi sütemények felé fordulni ezért tudunk mi is megélni.Honnan veszed hogy mi nem minőségi anyagokkal dolgozunk? Ezt nem kell reklámozni, ezt érzi a vendég!
Kedves Ági! Örülök, hogy hozzászóltál. Én nem emlékszem, hogy tolvajnak neveztem volna bárkit is, aki használja a receptjeimet, én itt azon morfondíroztam, hogy érdemes-e kiadnom azt, amit tényleg sok munkával, gondolkodással, kísérletezéssel létrehozok, hogy adott esetben más a saját neve alatt büszkélkedjen vele. A Dobos torta pont nem jó példa, hungarikum, le van írva az élelmiszerkönyvben, hogy csak és kizárólag hogyan szabad készíteni, ha nem úgy, akkor azt jelezni kell a névben, és mindenki tudja, hogy Dobos C. József találta ki. De hazugsággal azért ne vádolj már, légy szíves, amire azt mondom, hogy én találtam ki, azt én találtam ki. Aminek a receptjét meg mástól hozom el, azt fel is tüntetem.
Végül, azt is félreértetted, hogy én azt feltételezem, hogy más nem használ jó alapanyagokat…Nem erről szólt a bejegyzésemben az a rész, hanem arról, hogy a magam részéről ehhez ragaszkodom – és tudom, hogy sokan meg az olcsósághoz. De ez nem jelenti azt, hogy más ne használna jó alapanyagokat…! Sőt, remélem, hogy minél többen, egyre jobbakat! Hiszen pont erre lenne szüksége ennek a szakmának.
Szerintem pedig jó példa. Ha a te recepted használja valaki az rossz, ha pedig olyat ami szinte minden üzletben van az akkor rendben van. Az nem valaki másnak az eszmei értéke amit te teszel pénzé a saját neved alatt? Vagy arra azt mondod hogy a szomszédból hozattad? Azt nem gondoskodással és odafigyeléssel készíted? Mindkettő fent van az interneten. Lehet hogy 130 év múlva ezek lesznek hungarikumok. Mi veled ellentétben sosem mondtuk a nem általunk kitalált süteményekre hogy a miénk, de erre bárki rájöhet egy kis keresgéléssel az interneten.
Épp azt mondom, hogy a Dobosról mindenki tudja, hogy a Dobos receptje, míg az enyémről nem tudja senki, pedig én dolgoztam vele, én találtam ki. De látom, nem igazán érted, mit akarok mondani. És továbbra is fenntartom, hogy nem mondom olyan süteményre, hogy én találtam ki, amit nem én találtam ki. Lehet, hogy van a neten karamellás gesztenyés torta, de az nem az a recept, mint amit én kísérleteztem ki. Meg van egy csomó hasonló is persze. Továbbra is azt mondom – és kérlek, hogy egy kicsit láss túl a felháborodásodon -, hogy azon morfondíroztam, hogyan védjem azt, ami az enyém, hogy az enyém is maradjon. Biztosan remek cukrász vagy, és vannak remek receptjeid, olyanok, amiket te hoztál létre, azaz sajátok: te felteszed őket a netre?
Most azt mondod hogy kitaláltad ami már ki van találva. ..(nem mindről állítom) nézd meg annak a bizonyos egerszegi kávézónak a honlapján az általunk készített karamellás gesztenyét. Mondanám hogy nevezd el te is magadról , de ezek nem korszakalkotó ötletek, ahogy az enyémek sem, csak jól kitalált sütemények, aminek nagy része a feledés homályában fog elveszni. Szerintem a sütemény készítése is trendekre épül , és a trend mindig változik az újabbakkal mindig vesznek a régiek. Aki hobbyból süt csak az osztja meg a süteményeit, akinek a saját és az alkalmazottai megélhetése függ ettől az nem. Csak magadat okolhatod a dilemmád miatt, a világot felesleges.
Csak azért mert nem tudod eldönteni hogy az egoista éned kerekedjen e felül hogy igen nézzétek én már megint kitaláltam valamit vagy a pénztárcád hogy akkor ebből most hogy éljek meg miután közszemlére tetted.
Én most nem beszéltem semmilyen egerszegi kávézóról…Azt elrendeztem akkor az üzletvezetővel, aki megkeresett e-mailben. Nem az volt az egyetlen hely.
De köszönöm az egoista énem nevében, hogy most már tudom a frankót.
Semmi köze a kávézóhoz csak ott tudod megnézni a sütit amit most találtál ki hogy velem már egy éve késszíttetik. De ez már a te dolgod.
A karamellás gesztenyéset konkrétan másfél éve készítem, akkor került ki először a Part kávézó facebook-oldalára, de ez tényleg mindegy.
Meg a paleo csoki is. Nekem mindegy. Mint mondtam mindenki rákereshet a dolgokra. Ennyi.
Én köszönöm ezt a bejegyzést, mert erőt adtál a magánéletemben vívott harcaimhoz. A legkomolyabban mondom. A vívódás, aztán a büszkeség, a fent lent a van-e értelme mind ismeretes számomra. Én ugyan még 10-20 évvel mögötted járok, de vmi hasonlót szeretnék látni magamtól, mint ami itt oldalt olvasható rólad és ilyen őszinteséggel mint, ami itt fent le van írva.
Kedves Dóri, nagyon köszönöm ezt a hozzászólást, mert időnként azért elbizonytalanodom, jó dolog-e valóban kimondani ennyi személyes dolgot. Úgy vagyok vele, hogy amióta elmúltam negyven, kicsit másképp látom a dolgokat, és tudok mosolyogva a nézni az akár velem szemben is harcias huszon-harmincasokra, hogy majd megtudjátok. Most már úgy érzem, hogy valóban elértem azt a kort, amikor öreg vagyok már bohócnak, és hadd ne kelljen álszenteskednem és álszerénykednem, csak azért, mert itt nálunk még mindig nem divat büszkének lenni arra, amit csinálunk.