Vicces tízórai

A téli szünet után nem valami vidám dolog újból iskolába járni, legalábbis a gyerekeimen ezt látom. Nagyon távolinak látszik a nyár, bár azzal biztatjuk őket, hogy a holtponton átlendültünk, nézzétek, most már minden nap egy kicsivel tovább van világos – de a naptár könyörtelen, a január az január. Persze, én könnyen beszélek, nekem repülnek a hetek, de ezt majd ők is csak harminc után fogják észrevenni, addig hiába magyarázom.

Az egyetlen, amit mi anyák tehetünk a vidámabb iskolás napokért, az az, hogy csempészünk egy-egy viccet a tízórai mellé. Persze, aki ügyes, az szobrászkodhat magával a szendviccsel is…

Forrás: Pinterest

A tavalyi iskolakezdéskor írtam a tízóraikról egy bővebb bejegyzést, annak a végén éppen csak mellékesen megemlítettem a vicceket, de miután sokan megnéztétek az általam összeállított vicc-csokrot, illetve rendszeresen kapok olyan kérdést, hogy nem írtam-e hozzá esetleg újabbakat, ezért most úgy döntöttem, felfrissítem a gyűjteményt.

A vicceket ITT TALÁLJÁTOK.

A teendő vele annyi, hogy ki kell nyomtani, szétdarabolni, és naponta adagolni a kis humorcseppeket. A viccek garantáltan gyerekbiztosak, igazából meglehetősen komoly munka volt a kiválogatásuk, húszból körülbelül kettő alkalmas erre a célra. Persze, abban különbség van, hogy milyen korosztály min nevet, ezzel a szemmel már ti mazsolázzatok a gyűjteményből.

Ha a gyerek jobban díjazza a képregényeket, ezen a linken találtok Garfieldosakat.

 

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Tovább a blogra »