Palacsinta kisokos

Nagyon régen, évekkel ezelőtt értekeztem a palacsintasütés mikéntjéről, s mivel azóta tovább csiszoltam tudásomat e téren, úgy gondoltam, ismét megér egy bejegyzést, főleg, hogy Luke is megtanulhassa.

1. Több buktatója van a műveletnek, az első fontos tényező a palacsintasütő. A háziasszonyok zömének megvan a jól bejáratott palacsintasütője (sőt, sokaknak legalább kettő), ami, ha elhasználódik, és kidobásra kerül, komoly űrt hagy maga után. A jól bejáratott palacsintasütőt ugyanis nehéz pótolni. Mert ahhoz, hogy jól bejáratott legyen, használni kell, ez meg az új sütő esetében még nem áll fenn. Hacsak nem tudunk szert tenni valaki más jól bejáratott palacsintasütőjére, de még az is lehet, hogy ami másnak bevált, az nekünk nem fog. A palacsinta ugyanis speciális étel; viszonyul készítőjéhez, megérzi, ha az fél tőle, és akkor juszt is odaég. De aki egyszer legyőzi ezt a félelmet, azon fog csodálkozni később, hogyan bénázhatott annyit ilyen egyszerű étel elkészítésével. Egyik volt kollégám ragaszkodott ahhoz, hogy az első palacsinta sosem sikerül, annak kötelessége szétszakadni; szét is szakad neki a mai napig. Mindig csak az első.
Aztán, ott voltak a békebeli palacsintasütők, amelyek majdnem minden nagymamánál lógtak valahol – tűzhely fölött, kamra falán -, feketék voltak, jó hosszú nyéllel. Egyszer vettem ilyet, újat. Ezüst színe volt. Kiderült, hogy a ráégett olajtól, idővel lesz fekete – de az lesz. Valaki azt mondta, vigyázzak vele, mert ha egyszer leég benne a palacsinta, utána mindig le fog; hát, bizony, le is égettem, és még később is, sokszor. Nekem nem vált be. Jelenleg három noname teflonos palacsintasütőm van, ezek kiválóan használhatóak. Nemrég vettem még egyet, abban meg odaég az első pillanattól mindig. Szóval, úgy tűnik, az ideális palacsintasütő kiválasztásához több kell, mint racionalitás.

2. A tészta. Rengeteg palacsintarecept kering a neten, többféle iskola létezik, úgymint vizes-tejes, tejes-szódás, csak tejes, csak vizes, sütőporos, olajos, olaj nélküli, kevés- vagy soktojásos. Én a tejes-szódás álláspontot képviselem, receptem a következő:

40 dkg liszt
4 tojás
8 dl tej
2 dl szóda
1 kk só
1 ek cukor
0,5 dl olaj

Először a tejet és a szódát öntöm az edénybe, majd az összes többi hozzávalót beleteszem, és robotgéppel csomómentesre keverem. Sűrűn folyósnak kell lennie a tésztának, ami azt jelenti, hogy nem fröcsög, mint a víz, hanem van tartása a folyadéknak. Kicsit állni hagyom a tésztát, majd közepes lángon felforrósítom a serpenyőt, egy teáskanálnyi olajat teszek bele, de nem várom meg, hogy füstöljön; merőkanállal szétterítem a tésztát a serpenyőben. nagyjából másfél perc múlva rázogatni kezdem a palacsintasütőket. Ha csúszkál a palacsinta, lehet fordítani. Kezdők ezt egy étkezéshez használt késsel szokták megoldani: vigyázva, nehogy felsértsék a teflont, a közepe alá csúsztatják a kést, és határozott mozdulattal megfordítják. De a dobós módszertől sem kell megijedni, mind a négy gyerekem dobálva fordítja a palacsintát, a következőképpen: rázogatják a serpenyőt, és szép lassan a tészta egyharmadát előre kicsúsztatják belőle, majd ekkor egy határozott, gyors mozdulattal, csuklóból megemelik felfelé – és a palacsinta a fizika törvényeinek engedelmeskedve a levegőben megfordulva, nyers felével érkezik vissza a palacsintasütőbe. További egy perc, és mehet a tányérra. A következő palacsinta alá már csak pár csepp olajat öntök, ettől eltekintve ugyanúgy készül, mint az első.

Hát ennyit mára a klasszikus palacsintáról – mert cifrázhatnám most még a kelt, az amerikai, a francia, a csúsztatott palacsintával is, de azt majd egy más alkalommal.

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)