Mai Móni

A leggyakoribb újévi fogadalmak

Egészen fiatal koromban rájöttem arra, hogy újévi fogadalmakat tenni botorság. Ezek azok, amelyeket az ember nem tart be, vagy ha igen, legfeljebb márciusig. Alábbiakban megkíséreltem összegyűjteni a leggyakoribbakat, nézd meg, a tieid köztük vannak-e…

a2

1. Lefogyok.

Igen, idén tényleg. És holnaptól, és elkezdem, és betartom, és a következő Szilveszterre olyan karcsú leszek, hogy majd csak néz mindenki.

Ja.

2. Honaptól/jövő héttől rendszeresen sportolok.

Szorosan kapcsolódik az elsőhöz, konditermes, illetve személyi edző ismerőseim azt mondják, ez a lendület annál,. aki egyáltalán valóban elkezd sportolni, nagyjából áprilisig tart. Húsvétkor elbuknak.

3. Egészségesebben fogok táplálkozni.

Vega/paleós/ketogén/szénhidrátszegény/egyéb étrendre térek. Kiegészítő fogadalom: lemondok a gyorskajákról.

4. Leszokom a dohányzásról/alkoholról/csokievésről.

Azaz a szenvedélyek feladásáról van szó – kinek mi jelent köteléket.

5. Tuti melót találok.

Amiről mindig is – vagy valami hasonlót.

6. Megtalálom a nagy Őt.

Hát, ez mindössze kis százalékban múlik rajtunk. De kívánom mindenkinek, aki erre vágyik, hogy elsőre, mellényúlás nélkül sikerüljön.

7. Pénzt gyűjtök nyaralásra/telelésre.

Van, akinek megy: ismerőseim egy nagyobb üvegbe dobálják a kétszázasaikat, és ebből szokott összejönni nyaralásuk törzstőkéje. Nekünk eddig nem sikerült.

8. Több időt töltök a családommal.

Csak ne jönne olyan sokszor közbe valami…

9. Többet fogok olvasni.

Az éjjeliszekrényen porosodik 2-4-6 könyv?

10. Többet fogok pihenni/aludni.

Olvasás után, vagy helyett…?

11. Jobban odafigyelek az egészségemre/elmegyek szűrővizsgálatokra.

Úgy legyen. Valójában ez a legegyszerűbben kivitelezhető fogadalom, mivel csak egyszer kell megtenni.

12. Nyelvet fogok tanulni/leteszem a xfokú nyelvvizsgát.

Ennek van igazán értelme. A nyelvtanulásnak. Úgyhogy ezt tartsd be!

13. Kevesebbet lógok a neten.

Lásd a 4-es pontot – nagyjából olyan elszántság szükséges hozzá. Hozzáteszem, vannak olyan letölthető alkalmazások, amelyeken beállíthatod, mennyi időt szeretnél eltölteni pl. a Facebookon, vagy blogolással, és jelez a program, ha a megadott idő végére érsz.

14. Több vizet fogok inni.

Napi 2-3 litert. Minimum.

15. Kevesebbet fogok tévézni.

Érdemes, helyette például be lehet tartani a 8-as, 9-es, 10-es pontokat…

16. Nem fog érdekelni, ki mit gondol rólam.

Más szavakkal a magam útját fogom járni, nem másoknak akarok megfelelni.

17. Jobban megszervezem az életemet/nem hagyom elfolyni az időm.

Érdemes utánaolvasni az időbeosztás megszervezésének, sok hasznos dolgot lehet tanulni.

18. Rendet tartok az otthonomban.

Fly Ladyvel, vagy akár a 20 napos takarítási tervvel, de érdemes megpróbálni.

19. Merek nagyot álmodni.

Megvalósítom magam, az új évben már tényleg.

20. Híres leszek.

Legalább a 15 perc erejéig, ami úgyis mindenkinek jár…

 

Nos, persze, próbálkozni lehet. Hátha bejön. Boldog új évet kívánok nektek!

 

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!