Nos, ez a könyv rendkívül megosztó témát feszeget: az abortuszét.
Mikor lehetne indokoltabb, ha nem a regény hősnője, Dynah esetében? Fiatal lány, egy keresztény főiskola hallgatója, vőlegénye van, akire rendkívül büszke, és közös jövőjüket tervezgetik – ám egy este, hazafelé tartva a lány egy parkon halad keresztül, ahol egy férfi megtámadja és megerőszakolja.
Dynah élete, úgy tűnik, kártyavárként hullik szét.
Mire a sokkot kezdené valamelyest kiheverni, kiderül, hogy terhes.Vőlegénye amúgy is nehezen tudott túllépni azon, hogy az erőszaktevő elvette azt, amit a lány neki tartogatott, azaz a szüzességét, erre még gyerek is lett a bűncselekmény nyomán.
Dynah-t mindenki az abortusz felé lökdösi, azok is, akik eddig deklaráltan a beavatkozást ellenzők táborába tartoztak, ám a lánynak kétségei támadnak, hiszen akárhogy is, de egy ember életéről van szó. A döntés az ő kezében van, s miközben milliónyi kérdésre keresi a választ – hol volt Isten, akiben ő hisz, miért történhetett meg ez, miért pont vele -, egyre erőteljesebben kérdőjelezi meg környezete álláspontját.
Nagyon kérek mindenkit, aki kommentel, nézzen vissza legalább egyszer, mondjuk január 2-án, ugyanis előfordult, hogy a nyertes nem jelentkezett a nyereményéért, amiből arra következtetek, hogy talán előtte és utána sem járt itt soha, csak maga a nyerés lehetősége ragadta meg a figyelmét valahol, aztán már el is felejtette, hogy hol hagyott kommentet.
Legszívesebben azok között sorsolnék, akik rendszeresen olvasnak, jutalmazandó a hűségüket, de ezt sajnos nem tudom kivitelezni, viszont arra kérek mindenkit, aki szeretné a könyvet, hogy lájkolja a facebook-oldalamat, mert akkor értesülni fog a sorsolásról is. Legalábbis nagyobb eséllyel.
A kötet egyébként megvásárolható a kiadó weboldalán is, ott kedvezménnyel, 3200 forint helyett 2560 forintért.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)