Mai Móni

Szilveszteri előkészítő: a pezsgő

Hivatalos meghatározás szerint a pezsgő egyfajta borvariáció, amikor a palackban történő másodlagos fermentáció során az italban szén-dioxid keletkezik. Ha kevésbé akarunk szakszerűek lenni, akkor a pezsgő a jólét, a gondtalan élet, a gazdagság, a siker szimbóluma, a különleges alkalmak emblematikus szereplője, ragyogás a hétköznapokban. Igazi karrierje a francia királyi udvarból indult a XVII. században, ahol a koronázási ceremóniák itala volt.

a2

A köztudatban úgy él, hogy a ma már rendkívül drága pezsgőmárka, a Dom Perignon névadója, egy francia szerzetes alkotta meg az első palack pezsgőt az 1600-as évek végén – ám ez nem igaz. Történelmi feljegyzések szerint Benedek-rendi szerzetesek már 1531-ben készítettek egy Blanquette de Limoux nevű habzóbort a Saint Hilaire apátságban. Mintegy száz évvel később, és hatvan évvel Dom Perignon találmányának bejelentése előtt egy angol tudós, Christopher Merret írásban dokumentálta a borhoz adagolt cukorral történő másodlagos fermentáció folyamatát, amit a királyi udvarban is bemutatott 1662-ben.

Dom Perignon pincemestert azzal bízták meg elöljárói, hogy valamilyen módon szabaduljon meg a buborékoktól, mivel számos palack egyszerűen szétrobbant a pincékben. A fermentáció közben zajló folyamat tudományos hátterét még nem ismerték, és sokszor a pincék készletének 20-90 százaléka is odaveszett a robbanás következtében elindult láncreakció miatt. Ezért is nevezték a pezsgőt „le vin du diable”-nek, vagyis az ördög borának. A szerzetes azonban rájött arra, hogy nem olyan rossz ital a habzóbor, és egyik jelentős újítása volt a drótzsinórral rögzített parafadugót, amely kellőképpen ellenállt a fermentáció során keletkező nyomásnak.

A habzó ital erjesztését egészen a XIX. század közepéig egyedileg, üvegenként végezték, ami azt jelentette, hogy egy üveg pezsgő elkészítése 2-3 évet is igénybe vett. Az 1850-es évek óta ismert a tankpezsgő-készítés: ezzel az eljárással hatalmas tartályokban egyszerre 7-8000 palacknyi pezsgő is előállítható egyszerre. Ez az új gyártási technológia az ital árának csökkenését is előidézte, amivel már nemcsak a leggazdagabbak számára volt elérhető. De nemcsak az ár lett alacsonyabb, kiváló marketinggel emelték kultikus itallá a pezsgőt: a híres Laurent-Perrier francia pezsgőház 1891-es reklámjában II. Leopold belga, I. György görög király, hercegek és grófok kedvenc italaként ajánlja pezsgőjét, amit ugyanakkor magas presztízse ellenére bárki számára elérhető ünnepi italként kínál. A stratégia bevált, a XX. század fordulójára a fogyasztók többsége a középosztályból került ki, akik a habzó italt kortyolgatva arisztokratáknak érezhették magukat – még ha csak egy kis időre is. A Laurent-Perrier aztán a nőket is megcélozta egy kampányával, ezen reklámjaiban hercegnőket és női hírességeket pezsgői nagy rajongójaként, a pezsgős címkéket pedig különböző romantikus képekkel díszítették.

Korának és történetének köszönhetően ma a világ legdrágább pezsgője a Heidsieck ház Shipwrecked 1907-es nedűje, amelynek értéke 275.000 dollár. Az italt a francia császár küldte 1916-ban az orosz császári családnak, ám a hajó, amivel szállították, hajótörést szenvedett. 80 évvel később, 1997-ben találtak rá az értékes rakományra, a 200 üveg pezsgőre, azóta tartja magát a világ legdrágábbjaként.

A pontosság kedvéért meg kell említenünk a Taste of Diamonds elnevezésű pezsgőt is, amelynek forgalmi értéke 1,8 millió dollár, ezt a horribilis árat azonban nem annyira az ital minősége, mint a palackon elhelyezett gyémántok indokolják.

Hogyan fogyasszuk?

A pezsgőt ideális fogyasztási hőfoka 7-9 fok. A klasszikus, hosszúkás pezsgőspohár elnevezése Champagne flute. Felbontáskor a lehűtött palackot tartsuk körülbelül 45 fokos szögben, és a dugó és a palack ellentétes mozgatásával óvatosan csavarjuk ki a dugót.

Hatásos módszer a sommelier-k által alkalmazott módszer, amikor karddal vágják le az üveg nyakát. Ennek a módszernek állítólag az a trükkje, hogy a palack gyenge pontját kell eltalálni, ahol a testen végigfutó illesztés találkozik a dugónál lévő peremmel.

Poharakba töltéskor enyhén billentsük meg a poharat, és így, finoman „csúsztassuk” bele az italt; ha kíméletlenül zúdítjuk, nagy adag úgynevezett fejhab keletkezik ugyan, de elveszítjük az értékes buborékokat.

 

Milyen pezsgőt válasszunk?

Gyakran felmerülő kérdés, hogy melyik a jobb: a száraz vagy az édes pezsgő? Nos, az igazi pezsgőszakértők a száraz pezsgőt kedvelik, hiszen a száraz pezsgőben lévő kevesebb cukor jobban engedi érvényesülni a pezsgő alapborból származó ízeit. Hazánkban az édes pezsgő a népszerűbb, aki ezt kedveli, vásárolja lelkiismeret-furdalás nélkül.

A pezsgő édességének fokozatait a hozzáadott cukor mennyisége határozza meg:

Brut Natural vagy Brut Zéro (literenként kevesebb, mint 3 gramm cukrot tartalmaz)

Extra Brut (kevesebb, mint 6gramm)

Brut (kevesebb, mint 12 gramm)

 

 

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!