A’la Rossini | Mai Móni

Többször meséltem már néhai anyósom húgáról, Katiról, aki a rendkívül igényes Kataliszt című komolyzenei blogot írja ( a másik, Gábor Miklósról szóló mellett). Nemrég olyan bejegyzést kanyarított Zene és gasztronómia: Rossini címmel, amely nyomán aztán magam is tovább olvasgattam a témában, és ez a kis írás született belőle.

Gioacchino Rossini, a nagy olasz zeneszerző igazi ínyenc volt, az ételek szeretete nem múlta alul a zene iránti rajongását. Azt állította: „háromszor sírtam életemben: amikor kifütyülték első operámat, amikor meghallottam Paganini játékát, illetve amikor egy tengeri kiránduláson a szarvasgombával töltött pulykám a vízbe esett.”
Azt is feljegyezték róla, hogy büszkén mondogatta: igaz, hogy 18 évesen írta első operáját, de ami sokkal fontosabb, 30 évesen ismerte a kontinens összes nagy szakácsát.
37 éves kora után nem írt már több operát, így sokkal több időt szentelt a konyhaművészetnek, amit számtalan neki tulajdonított mondás, róla szóló anekdota igazol.

Bélszín a’la Rossini. Libamájjal és szarvasgombával… Forrás

Előszeretettel forgatta Brillat-Savarin nevezetes művét, Az ízlelés fiziológiáját, Párizsban pedig jó barátja lett a gasztronómia történetének egy másik jelentős alakja, a kor kiemelkedő szakácsa, Antonin Carême. A séf számos ételt készített a nagy Rossini tiszteletére, mert amint mondta: „Monsieur Gioacchino volt az egyetlen ember a Földön, aki igazán megértett engem”. A zeneszerzőnek dedikált fogások között olyanok szerepeltek, mint a fogoly-erőleves, amelyben parmezánnal ízesített fogolyhús-gombóc és makaróni volt a levesbetét – utóbbi nagy kedvence volt, maga is gyakran készítette. Tudták róla, hogy a libamáj és a szarvasgomba nagy rajongója; ma, ha egy étterem kínálatában Rossini módra készülő ételt látunk, biztosak lehetünk benne, hogy a kettőből legalább az egyik hozzávalót tartalmazza.
Korának karikaturistái gyakran vicceltek azzal, hogy a művészt főzés, tortadíszítés közben ábrázolták, mert mulatságosnak tartották ezt a szenvedélyét: házában ugyanis szombatonként Rossini-esteket tartott, amelyekre maga készítette el az ételek egy részét.
Több saját receptje fennmaradt, egyiket levélben osztotta meg egy bizonyos Angelinával:
„Ám a zenénél, kedves Angelina, most jobban érdekel egy újfajta saláta felfedezése, melynek receptjét elküldöm önnek. Végy provanszáli olajat, angol mustárt, francia ecetet, kevés citromot, feketeborsot és sót, ezt jól keverd össze, és adj hozzá finoman szeletelt szarvasgombát. A szarvasgomba olyan ízt ad a salátának, amely a végtelenségig meghosszabbítja az ínyenc extázisát.”