Tudjátok, mi az a bundás kóla?
Na jó, elmondom.
Nemrég Zalaegerszegen adott koncertet Presser Gábor, ennek kapcsán jelent meg vele egy kis interjúcska a Zalaco magazinban, amelynek én is munkatársa vagyok. Ez egy picikének indult újság, de most már 10000 példány felett jelenünk meg kb. másfél havonta; Vas, Zala, Somogy és Veszprém megyékben, a Zalaco pékség boltjaiban ingyenesen terjesztik. Nagyon büszke vagyok rá, klassz kis cikkeket írunk bele hárman-négyen, igazi jutalomjáték nekem.
Nos tehát, ebben az újságban olvasható, hogy Presser az előadói estjén elmesélte néhány dal történetét – vagy a keletkezéséét, vagy olyasmit, ami később csapódott hozzá. Szóval, a bundás kóla sztorija:
…egy másik alkalommal éppen a szobámban ültem, egy barátom az ajtófélfát támasztotta, és megkérdezte: „Te, mi az a bundás kóla?”
„Nem tudom.” „Pedig kéne, Te írtad.” Hoppá, hát persze, leesett, és rögtön reagáltam. „Az nem bundás kóla…” A dal ugyanis így szól: „Kicsi, veszek neked egy ezüstláncot, jó, aranyból lesz majd. És bundát, stólát, vagy mit tudom én…”. „Honnan tudtad, hogy ez az?”
„Hát én írtam.”
A szöveg egyébként A gazdag fiú szerelme című dalban hangzik el.
Na és akkor most hogyan jön a képbe a ketreces körte? Hát úgy, hogy a fent említett magazinba mindig én írom a receptet, most éppen ez következett.
Hozzávalók 4 személyre:
4 közepes körte
1 tekercs (kb. 250 g) leveles tészta
2 dl száraz fehérbor
fahéj
néhány szem szegfűszeg
2 ek nádcukor
fél citrom
1 tojás
5 dkg porcukor
Elkészítés:
A visszamaradt fűszeres borból készíthetünk sodót a körték mellé: 4 tojássárgát keverjünk el a már nem forró borral, és addig melegítsük, amíg be nem sűrűsödik. Ne forraljuk, mert akkor összeugrik a tojás.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)