Zsófi lányom most, a 11. szülinapjára egészen különleges ajándékot kapott: Micit, ezt a fantasztikus, aranyos babát.
Aki csak meglátja, meglepetten kiált fel, hogy te jó ég, ez milyen aranyos, nézegetik, forgatják, nevetnek. Azt hiszem, ez benne a legvarázslatosabb: mosolyt csal az arcokra.
Egy ismerősöm, miután mutattam neki Micit – aki egyébként készítője után kapta nevét -, elmesélte, hogy a napokban jött rá arra, mi idegesítette mindig a Barbie babákban.
– Most esett le, hogy mi gyerekkorunkban anyáskodtunk a babák felett. Öltöztettük, fürdettük, fésülgettük, hoztuk-vittük őket. De ezek a Barbie-k nem anyai ösztönöket váltanak ki: ezeknek vásárolni kell. Férjet, házat, autót, ruhákat, mindent.
Erről eszembe is jutott egy vicc:
– Melyik jobb, szingli Barbie, vagy elvált Barbie?
– ???
– Elvált Barbie, mert annak tartozéka Ken háza, Ken nyaralója, meg Ken autója.
Azt hiszem, a poén nagyjából jól jellemzi ezt a meglehetősen elnagyolt testarányokkal rendelkező babát; Barbie neve a szlengben pejoratív kifejezés lett, ugyanúgy, mint a “szőke”. 1959 óta gyártják, népszerűsége gyakorlatilag töretlen annak ellenére, hogy rendszeresen viták középpontjába kerül: káros-e vagy nem?
Szakemberek szerint a Barbie baba nagyban hozzájárul a fiatal lányok, nők testképzavaraihoz, ma már az alsótagozatos lányok gondolataiban ott a fogyókúra, meg az, hogy vigyázni kell, nehogy meghízzanak. Számomra a leginkább mellbevágó Barbie-élmény a terhes kivitel volt, egyszer láttam, fel lehetett rá pattintani a terhes hasat, meg le. Minden más persze maradt rajta ugyanolyan vékony, ami egyébként is durva, biztosan olvastatok már arról, hogy a nyaka igazából el sem bírná a fejét, sőt, járni sem lenne képes, a belső szervei pedig nem férnének el a vékony derék mögött.
A babázás fontos játéka a kisgyerekeknek – jobbára kislányoknak: segít feldolgozni a hétköznapok pozitív-negatív történéseit. Hogy ez az igény a gyerekekben mennyire benne van, azt jól mutatja az, amit Horváth Attila írt A szovjet család- és házasságjog című tanulmányában:
“A szovjet kislányoknak a húszas években nem volt szabad babával játszaniuk. Helyette miniatűr gyárakat, esztergapadokat, géppuskákat kaptak. A természetes ösztönök még a falanszternél is erősebbnek bizonyultak. A kislányok bepólyálták, csicsígatták a gépeket, puskákat.”
Ez azért érdekes, mert ha a puskák mögé a kicsik oda tudták képzelni a valódi babákat, akkor lehetséges, hogy a Barbie-t sem úgy látják, ahogy mi; és inkább mi magunk vagyunk számukra a minta, mint a hosszúlábú baba. Nem biztos, hogy a fiatal lányok azért testképzavarosak, mert kiskorukban sok Barbie babájuk volt, hanem inkább azért, mert az anyák is folyton fogyóznak. Ellenpólusnak persze fel lehet hozni azokat, akik valóban Barbie-ra akarnak hasonlítani, ám úgy gondolom, ott a családi környezetet is érdemes lenne megvizsgálni.
Még gyerekem sem volt, amikor megfogadtam: ha lesz lányom, soha nem veszek neki Barbie babát. Nem is vettem. Ellenben a rokonok… nos, ők ellátták őket többel. De ha még otthonról ki is tiltottuk volna a nemkívánatos játékszert, akkor játszhatnak vele az oviban, a barátnőknél – tehát gyakorlatilag elkerülhetetlen a “találkozás”. Akkor meg inkább legyen, mint hogy titkos vágyálom maradjon. Egyik lányom sem volt Barbie-fan, egyébként, a többi baba mellett elcsusszant az a néhány, amivel a nagypapám, mamám, és más, az elveinket nem igazán ismerő családtagok ajándékozták meg őket.
Érdekes, hogy Mici teljesen más kategória: talán a készítés módjában van a titok, hogy átjön a művön a szeretet, amit beletettek – nem tudom; de azt látom, hogy hosszú távon Zsófi mellett marad.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
