József Attila sorait mindenki ismeri abból a verséből, amelyben arról ír, hogy gazdag szeretne lenni, libasültet enni, illetve még egyebek mellett „öt forintér kuglert venni”. A Kugler név ezzel örökre beágyazta magát a magyar irodalomba, ha esetleg a két cukrászmester, Antal és Henrik alkotásai révén nem maradt volna emlékezete.
De mi a kugler? Kuglóf? Kalács? Valamiféle torta?
Nos, kezdjük a történettel: Kugler Antal, aki már maga is cukrász famíliából származott (apjának, Jakabnak Sopronban volt üzlete a XVIII. század végén), 1847-ben Pesten nyitott cukrászdát a mai József nádor téren. 1858-ban a boltot átvette fia, Henrik, kibővítette, majd áthelyezte az akkori Gizella, mai Vörösmarty térre. Az egyik lapban már a nyitás évében ezt írták róla: “Máris sok előkelő társaságot fogad ízléses szalonjában, hol a kitűnőleg szolgáltatott chinai és orosz théán kívül a theasütemények egy különös nemével Pesten a legjobb fagylaltot lehet enni.”A cukrászda egyre jobban ment, amiért a mester meg is tett mindent: külföldi tanulmányutakon gyarapította tudását, így ötvözte családi hagyományait az európai nagyvárosokban, köztük Párizsban látott újdonságokkal. A minyon (mignon) receptjét innen hozta magával, s a kis süteményt meg is honosította a Kuglerben; a pesti vendégek hamar rákaptak, és minyon helyett kuglernek nevezték.
Bár az üzlet virágzott, Kugler Henriket nyomasztotta a tény, hogy nincs utóda, aki továbbvihetné a boltot. Állítólag egykori párizsi mesterét kereste meg, kit ajánlana, aki Gerbeaud Emilt javasolta. Gerbeaud a Genffel mára egybeépült Carouge városkában született 1854. február 12-én, apja francia cukrász volt. Esther Ramseyert, egy Saint-Imier-i cukrász és csokoládégyáros lányát vette feleségül. Kezdetben Németországban, Franciaországban és Angliában dolgozott több nagy cukrászüzletben, majd 1879-ben Franciaországban, St. Étienne-ben nyitott üzletet. Harmincéves volt, amikor Kugler megkereste ajánlatával, s ekkor, azaz 1884-ben Magyarországra költözött. Átvette az üzletet, és rengeteg újítást vezetett be – ugyanakkor, jó üzletemberként a híres Kugler nevet még sokáig megtartotta. Csak nemes, minőségi alapanyagokat használt a készítményeihez, vajat, valódi finom csokoládét. A tiszta ízeket kedvelte, nem kevert semmit: a málna málna maradt, az eper pedig eper. Kugler 25 emberrel működő manufakturális kisüzemét középüzemmé fejlesztette, néhány éven belül 100, az első világháború idején pedig már 350 alkalmazottal dolgozott.
Csokoládé mesterként (chocolatier) szívesen kísérletezett bonbonokkal, illetve magával a csokival; a konyakos meggy, a csokoládé drazsé és a macskanyelv megalkotása az ő nevéhez fűződik. Üzemét csokoládébonbon gyártó műhellyel bővítette, később csokoládégyárat hozott létre Fiumében, amely egyrészt a vámkedvezmények és olcsó nyersanyagok miatt számított kedvező helynek, másrészt pedig a kikötővároson keresztül indulhatott be a világhíressé vált termékek külkereskedelme: bonbonok, teasütemények, egyéb sütik. Szállított Észak- és Dél-Amerikába, sőt még a török szultán háremébe is.
A Gerbeaud-ház 1937-ben.
Hírnevet szerzett a magyar cukrásziparnak, termékeivel aranyérmet nyert az 1898, majd az 1900-as világkiállításon. Ennek elismeréseként kapta meg a magyar Ferenc-József rendet és a francia Becsületrendet.
1919-ig minden nap maga is ott dolgozott az üzletben, míg november 9-én meghalt. Az egyik korabeli napilap így írt róla:
Gerbeaud Emil. Forrás
„Az embereknek abból a különös, nagyszerü fajtájából való volt, amelyik teremteni, alkotni épp ugy tud, mint a megvetett alapokon tovább épiteni. Cukrász volt s a családjában örökletes mesterséget a müvészetig emelte. Amikor harminchét évvel ezelőtt átvette a Kugler üzletét, senki sem ismerte franciás nevét, ma büszkék vagyunk reá, hogy a sors szeszélye a magyar fővárosba hozta és gyermekkori dadogásaink közepette már ismertük ezt a szót: Zserbó.”
Gerbeaud Emil halála után felesége irányította a céget (aki még 84 évesen is reggel 9-től este 9-ig az üzletben tartózkodott, biztosítandó a magas színvonalat). Aztán, az üzletet 1949-ben államosították, és hosszú hanyatlásra ítélték, amelynek évtizedeken keresztül tanúja lehetett a betérő vendég.
A ’90-es években új tulajdonosa lett az épületnek, amely teljes felújításra került, minden szempontból megújult, s újra méltó lett a világhírű névhez.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
De jó kis cikk, köszönöm. Élvezettel olvastam.
Ennek nagyon örülök, mert azt tapasztalom, hogy az olvasók zöme – az elnevezéssel ellentétben – nem szívesen olvas. Legfeljebb öt sort. A statisztikából ez teljesen jól lejön. Úgyhogy én is köszönöm! 🙂
Köszönöm ezt az érdekes információt!
Én viszont pont az ilyenek miatt (zug)olvaslak. mellesleg nyáron megkóstoltuk Keszthelyen a műveidet, és nagyon ízlettek! 🙂
Mar tobb eves cikk de nem olvastam amit most nagy elvezettel bepotoltam mindig orulok ha olvasom anagy emberek tortenetet.