Próbálok regenerálódni a rendkívül sok munkával eltelt augusztus után. Szerintem rajtam kívül kevesen örülnek ennek a rossz időnek, én is csak azért, mert így kevesebb feladatom lett, és ez most néhány napig jól jön.
Persze, azért ma reggel is a piacon kezdtem – Keszthelyen szerdán és szombaton van nagyobb piac, hétközben nincs más, csak a Zsuzsa meg az Irén -, és meglepetten láttam, hogy a málnának 1000 forint kilója. – Sok van – mondta az egyik ismerős piacos fiú -, most terem a késői.
Hát, végre valami olcsóbb, gondoltam. Aztán megláttam a vargányát. Hú, egy jó kis vargányás rizottó ebédre vagy vacsorára? Már fogtam is a zacskót, és néhány darabot beletettem, 2400/kilóért nem akartam túlzásba vinni.
– Szedjél csak bátran – mondta a már említett piacos -, 1200-ért odaadom, rengeteg van.
Nahát.
Hazatértem szerzeményemmel, és úgy gondoltam, megérdemlek végre egy jó reggelit. Augusztusban kávéval keltem és feküdtem, sőt, nagyjából azt is ebédeltem, úgyhogy muszáj visszatérnem a normális halmazba. Ugyanakkor a szénhidrátot sajnos minimalizálnom kell, tehát valami jó kis szalonnás-hagymás-vargányás rántotta, az jólesne, gondoltam.
Kevés mangalicazsíron olvasztani kezdtem pár deka jó húsos, csíkokra vágott szalonnát, aztán hozzáadtam fél fej aprított vöröshagymát, és két vargányát darabolva. Még egy paprikát is belevágtam, aztán főztem egy kicsit. Kezembe kerültek a fűszerek, és itt elragadtattam magam: ment bele citrombors, római kömény, cayenne bors, meg persze só. Végül két tojás.
A kész rántottát tányérra tettem, juhtúrót morzsoltam rá, meg egy evőkanál tejfölt, mert az mindig jó.
Királyság.
Kicsit olyan érzés volt, mintha nyaralnék.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: