Függöny fel!

Kicsit büszke vagyok rá, hogy tizenöt éve mint helyi újságíró, tanúja lehettem a Keszthelyi Nyári Játékok című fergeteges színházi produkció megszületésének. Emlékszem, Puskás Tamással és Básti Julival beszélgettem arról, hogy mik a szándékaik, tiszteltem a bátorságukat, hogy ilyen nagyszabású tervet szövögetnek: azt, hogy a kastély parkjában színpadot állítanak fel, és ott esténként egy hónapon át különböző darabokat adnak elő. Volt olyan nyár, hogy valami 6-7 darab futott műsoron.

Szóval, Puskás Tamás és felesége, Básti Juli megálmodott valamit, ami működik. 15 éve megy már, egészen hihetetlen. Nekünk, keszthelyieknek ez nagy dolog, mert sajnos itt valahogy mindig olyan nehezen jön össze, ami egyáltalán összejön. Egy soványka szezon van csupán, amit még mindig nem sikerült semmilyen attrakcióval meghosszabbítani, Hévíz közelségét nem tudjuk kiaknázni, így aztán marad negyven nap, amire a helyi vállalkozók zöme bazíroz. Hogy majd a szezonban, akkor jó lesz.

Nos, a Keszthelyi Nyári Játékok talán a szezon legnívósabb programsorozata, idén ugyan csak két darabbal ment; én az egyiket láttam, és elmondhatom, ilyen jól régen szórakoztam. A Puskás Tamás rendezésében színpadra állított Függöny fel! Michael Frayn műve, aki állítólag újságíróként jött rá valami unalmas színházi előadás közben, hogy a színház sokkal viccesebb hátulról, mint elölről. Mindjárt mondom, hogy is van ez, mindenesetre Frayn állítólag hamar összerakta a darabot, ami még abban az évben az év kasszasikere lett, valamikor a nyolcvanas évek elején Londonban.

Pokorny Lia mint Dotty, a korosodó díva, aki épp egy házvezetőnőt alakít

Az első felvonásban egy színházi főpróbán találjuk magunkat: kiderül, hogy már 24 óra sincs vissza  a premierig, és mindenki bizonytalan, van, aki csak a szöveget nem tudja, más az egész darabot nem érti. Azt is megtudjuk, hogy a premier után a társulat turnéra indul, hónapokra, mindenki feszült, de együttműködő.

A díszlet elölről

Szünetben aztán fordul a díszlet: a néző a színfalak mögött találja magát, és az egyszer már látott darabot most csak hallja, ugyanakkor végignézi az épp nem szereplő színészek csatározását, az egyik féltékenységi rohamában le akarja csákányozni a másikat, az alkoholista elől rejtegetik a whiskyt, az ájulóst folyton felmossák, és közben persze csendben vannak, hogy a színpadra semmi ne hallatsszon ki.

A “színfalak mögött”

Ha a második felvonáson még nem nevetett a néző visítva, a harmadiknál már nincs mit tenni. A díszletet visszafordították, a turné utolsó előadását látjuk: mindenki kilúgozva, fáradtan, a konfliktusok végletekig éleződtek, érezni lehet, hogy a katasztrófa, mint valami gyorsvonat, úgy közeleg. Semmi sem jön össze. Nem azt a kelléket viszi be, nem azon az ajtón át érkezik, nem az jön, akinek kellene, és a kínos helyzetekben megcsillanó lelemény jól meggyötri a rekeszizmokat. Hiszen egyszer láttuk, egyszer hallottuk az eredeti előadást, így nagyjából tudjuk, hol, minek kellene történnie – de ebben a felvonásban minden másképp van.

Rendkívül feszes darab, másodpercnyi pontossággal kell érkezni, kimenni, kinyitni, becsapni, és megy. Minden klassz, és erről kiváló gárda gondoskodik: Pokorny Lia, Schmied Zoltán, Szemenyei János, Ágoston Katalin, Szilágyi Csenge, Botos Éva, Vári-Kovács Péter és Papp János.

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)