Mascarponés diótorta málnával

Ez a torta a korábban már közzétett Mascarponés diótorta málnás változata. Egyik előnye, hogy sok fehérjét elhasználhatunk hozzá. Az eredeti tortának hat lapja van, ennek azonban elég öt, így is elég magas lesz a málnaszemek miatt.

Hozzávalók tésztalaponként:

6 dkg tojásfehérje

6 dkg cukor

6 dkg dió

1,5 dkg liszt

– tehát ez ötször, mert öt lapot sütünk

A krémhez:

6 dl tejszín

25 dkg mascarpone

ízlés szerint porcukor

reszelt citromhéj

kb. 50 dkg málna

1. Előmelegítjük a sütőt 180 fokosra.

2. Mondanám, hogy az összes lap tésztáját egyben keverjük be, de nem mondom, mert a harmadik-negyedik lap már egészen más állagú lenne így, mint az első. Ha erre a tortára adjuk a fejünket, hát vállaljuk be, hogy ötször keverjük be a lapokat. Esetleg, ha klassz légkeveréses sütőnk van, ami egyszerre két lapot is szépen megsüt, akkor két keveréssel megúszhatjuk – egyszer kettő, majd három adagot keverünk, aztán sütjük, ahogy tudjuk.

TEHÁT, verjük habosra a fehérjét a cukorral, keverjük bele a diót és a lisztet. Sütőpapírra rajzoljuk be  a körméretet (26 cm átmérőjű tortát készítettem én), marhaság körbevágni, úgy csak nehezebb rákenni a masszát. Egyenletesen osszuk el a masszát, és süssük meg a lapot kb. 8 perc alatt. De sütője válogatja, inkább figyeljünk, és amikor épp kezd barnulni a széle, akkor jó.

Ismételjük négyszer.

3. A lapok hamar kihűlnek, így, ha megsültek, keverhetjük is a krémet: verjük habbá a tejszínt a porcukorral, keverjük hozzá a mascarponét és a citromhéjat. Osszuk (ha ügyesek vagyunk, elég csak gondolatban) öt részre a krémet, és töltsük be a lapokat az alábbi képeken látható módon.

Az 1. lap megkenése.

Kirakjuk málnával a szélén, és a közepére is teszünk. Nem kell túl sok, mivel mind az öt lapon lesz málna, minden falatba fog jutni egy szem legalább.

Az újabb tésztalap.

A tetejét is elegánsan megszórjuk a gyümölccsel.

Ennyi. Pár órán át érdemes állni hagyni, esetleg egy egész éjszakát is, mert egész más lesz a lapok íze, ha már beszívják a tejszínes krém egy részét.

Címkék: , ,

 

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Tovább a blogra »