Nagyon érdekes, és sajnos aktuális témában jelentetett meg könyvet a Harmat Kiadó: Barbara Coloroso írta, a címe Zaklatók, áldozatok, szemlélők: az iskolai erőszak. A témája elsősorban az, hogy óvodától a középiskoláig hogyan szakíthatja meg a szülő és a pedagógus az erőszak körforgását.
Vajon miért van az, hogy némely gyerek áldozattá válik, a másikon keresztül meg olyan gonoszság nyilvánul meg, hogy a felnőtteket is megdöbbenti, amikor kiderül az igazság?
Emlékszem, általános iskolában volt egy lány, aki zaklatott engem – rendszeresen megalázott, kellemetlen helyzetbe hozott, kigúnyolt. A ballagáskor felszabadító volt arra gondolnom, hogy többé nem találkozom vele, új élet kezdődik számomra egy másik városban, másik iskolában. Néhány évvel ezelőtt az egyik unokatestvérem összefutott ezzel a lánnyal, aki üdvözletét küldte nekem; értetlenül néztem a kedves rokonomra, és csak azt kérdeztem, miért? Miért üdvözöl ő engem? Ne üdvözöljön. Majd előbb kérjen bocsánatot…
Mély sebeket tudnak ejteni ezek a zaklatók, akik később talán nem is emlékeznek tetteikre, fel sem tudják mérni azok súlyát. Sokszor a szülő, a pedagógus is úgy gondolja, hogy jobb, ha nem avatkozik bele, mert attól a helyzet csak rosszabbra fordulhat. De mikor jön el az a pont, amikor be KELL avatkozni? Hogyan? Hogyan reagáljon a zaklató gyerek mit sem sejtő szülője, ha megkeresik az iskolából? Mit tehetnek az áldozat szülei?
Csak néhány kérdés, amire ez a könyv praktikus válaszokat ad.
Egy példányát kisorsolom azok között, akik vasárnap este 9-ig válaszolnak erre a kérdésre:
Volt ilyen jellegű élményed gyerekkorodban? Zaklatóként, áldozatként, asszisztáló szemlélőként?
Nem feltétlenül kell megvallani itt a bűnöket, aki nem akar sztorizni, írhatja nyugodtan azt, hogy “volt”, ezzel már pályázik a nyereményre. De akinek van tanulságos története, bátran ossza meg.
A könyv egyébként megvásárolható (például) a Harmat Kiadó weboldalán, ott 2900 forint helyett 2320-ba kerül.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Hű, nagyon érdekel a téma. Gyerekkoromban engem is piszkáltak a jó tanulmányi eredményeim miatt. Egyszerűen nem értettem, miért csinálják. Emlékszem, amikor az osztályfőnöknek is megemlítettem a dolgot, az érintett piszkálódó nem is értette, mi rosszat tett. Ma már ő is jópofizik. Különösen aktuálisnak érzem a témát, mert most én lettem pedagógus, és minden erőmmel azon vagyok, hogy az ilyen jellegű problémákat okosan, végérvényesen megoldjam. Jól jönne a könyv…
Gyermekkoromban nem volt ilyen, háttérbe szorultam, inkább az volt a baj, hogy barátnőm sem volt.
Viszont a nagyobbik fiam elsős és megdöbbentő, hogy mennyire erőszakosak egymással a gyerekek és a szülők ezt hogyan reagálják le. (pl bemegy a szülő leüvölteni a gyerek fejét, mert bántotta a kicsi fiát/lányát. Hogy tényleg ki kezdte és hogyis történt ami történt az nem érdekli.)
A legmegdöbbentőbb, hogy a tanár is tehetetlen, nem tud ott állni a 30 gyerek és szülő mellett és max hárít, de megelőzni nem tud.
Zöld Tündérhez csatlakozom, engem is a jó eredményemért piszkáltak néha általánosban, szerencsére nem durvult el a dolog és a piszkálódást is hamar megunták.
Pedagógusként viszont rengeteg ilyen üggyel találkozom: halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket tanítok többségében, akik a szüleiktől sajnos a konfliktuskezelés agresszív módját tanulják el… Nagyon hasznosnak érezném a kötetet.
Nem volt ilyen élményem, és nem is láttam ilyet. A gyerekeimet viszont szeretném bölcsen felkészíteni erre. Passzívan sem szabad nézni, abban biztos vagyok. Harcra fel!
Engem nem piszkáltak, én harcias voltam, hamar odacsaptam, de bátyámat sokat “bántották”. Igaz, hogy csak addig, amíg meg nem vertem az osztálytársait.
Mostanában fiamon látom azt, hogy inkább visszahúzódik, kerüli a konfliktust, és nem szeretném, ha majd csak a húga védené meg. Noémi
Volt. Van is, kislányomat néhány osztálytársa szokta piszkálni, bár most betegség miatt csak szeptemberben találkozik újra velük.
Sajnos az én lányomat is sokat bántották a volt osztálytársai, mert ő nagyon jó képességű és szorgalmas kislány volt (ma már anyuka) és ez nem tetszett a többieknek – nem barátkoztak vele, és volt egy osztálytársnője aki behízelegte magát nála és közben a háta mögött pedig kicsúfolta a lányomat a többi osztálytársukkal együtt. Utólag is jó lenne tudni, hogy mi lett volna a helyes út – talán az unokámnál hasznát vehetném a könybeli tanácsoknak, hogy másként álljunk az ilyen borzalmas dolgokhoz…
Volt. Kisfiamat az én szemem láttára lökte teljes erővel mellbe a lépcsőről lelépve egy másik kisfiú. Én megszólalni nem tudtam a döbbenettől, mert teljesen váratlan volt, a kisfiam is csak kicsit sírt a váratlan helyzet miatt, pedig fájhatott neki, mert el is esett. A kisfiú anyukája is ott volt, hát, nem éppen erélyesen szólt rá a gyerekére. Jó családból származó gyerekről van szó egyébként, nem tudom, hogy kellene kezelni ezeket a helyzeteket.
Igen sajnos áldozatként volt “szerencsém”. A kislányom is eléggé visszahúzódó (talán tőlem örökölte :)), ezért igyekszem is arra bátorítani őt, hogy merje megvédeni magát és az igazáért kiállni, de szerencsére nem sokszor fordult elő nála zaklatás.
Volt…
volt
Velem is próbálkoztak általánosban, talán szintén a jó eredményeim miatt. A fő forrás egy gazdag fiúcska, nagydarab, nem valami okos, de hetedikben már százezres karórája volt. A hozzácsapódott fiú meg a gazdagság előnyével sem rendelkezett, de így próbált némi népszerűséghez jutni. Csak csúfolódás volt, nem fajult tettlegességig, durva tréfákig a dolog, de négy éven át kitartott. Azért sem értem így visszanézve, mert nem viselkedtem áldozatként, sőt, mivel eléggé mediterrán családban nőttem fel, általában úgy visszaszóltam, hogy a komplett osztály dőlt a röhögéstől. Nem érzem, hogy nyomot hagyott volna bennem, de lehet, hogy mégis, ha regisztráltam, hogy kommentelhessek 🙂 Emellett nem csak azért szeretném a könyvet, mert a gyermeke(i)met féltem az áldozattá válástól, hanem mert azt sem szeretném, ha zaklatóvá vagy statisztává válnának.
Minimális volt csak szerencsére. Edzésen volt egy bunkó csaj, aki mindig beszólogatott. Útáltam, de nagyrészt lepergett. Mondjuk nem lettem hű de lelkes és sikeres kézilabdás, ez is tény. (annyira nem szerettem meg az edzéseket ez alapján…)
volt is talán, de főleg most aktuális, kisfiam az áldozat:(