Mai Móni

Mascarponés diótorta (ha fel kéne már használni a maradék tojásfehérjét…)

Valaki azt mondta, hogy jé, ez tisztára olyan, mint az Eszterházy. Igen. Az volt az ihletője. De a krémen változtattam, hogy előnyére vagy hátrányára – teszteljétek…

fotó 2

Összesen 36 dkg tojásfehérjére lesz szükségünk; egy átlagos tojás fehérjéjének a tömege 3,5 dkg, tehát durván 10 tojás maradék fehérjéjét lőhetjük el ebbe a sütibe. Azért adom meg mégis dekában, mert gondolom, mint én is, sokan ömlesztve, a fagyasztóban tárolják a tojásfehérjéket, amiről egy idő után már fogalmuk sincs, hány darabé. Hát ezért.

 

Hozzávalók tésztalaponként:

6 dkg tojásfehérje

6 dkg cukor

6 dkg dió

1,5 dkg liszt

– tehát ez hatszor, mert hat lapot sütünk

A krémhez:

4 dl habtejszín

50 dkg mascarpone

20 dkg fehér csoki

cukor ízlés szerint

1 citrom reszelt héja

0,5 dl rum

10 dkg darált dió

A tetejére:

egy marék durvára tört dió száraz serpenyőben megpirítva

olvasztott étcsoki

 

1. Előmelegítjük a sütőt 180 fokosra.

2. Mondanám, hogy az összes lap tésztáját egyben keverjük be, de nem mondom, mert a harmadik-negyedik lap már egészen más állagú lenne így, mint az első. Ha erre a tortára adjuk a fejünket, hát vállaljuk be, hogy hatszor keverjük be a lapokat. Esetleg, ha klassz légkeveréses sütőnk van, ami egyszerre két lapot is szépen megsüt, akkor elég háromszor két adagot keverni, tiszta haszon.

TEHÁT, verjük habosra a fehérjét a cukorral, keverjük bele a diót és a lisztet. Sütőpapírra rajzoljuk be  a körméretet (26 cm átmérőjű tortát készítettem én), marhaság körbevágni, úgy csak nehezebb rákenni a masszát. Egyenletesen osszuk el a masszát, és süssük meg a lapot kb. 8 perc alatt. De sütője válogatja, inkább figyeljünk, és amikor épp kezd barnulni a széle, akkor jó.

Ismételjük ötször.

3. A krémhez gőz fölött olvasszuk meg a fehér csokit. Verjük fel a tejszínt, adjuk hozzá a porcukrot, aztán a többi hozzávalót is. próbáljuk hat egyenlő részre osztani a krémet, és töltsük be a lapokat. A tetejét szórjuk meg a pirított dióval, és öntözzük meg olvasztott étcsokival.

fotó 3

Hát így nem is tűnik olyan bonyolultnak…

 

 

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Konyha Virtuóz says:

    Én nagyon szívesen tesztelném, úgyhogy kóstolásra jelentkezem! :))

  2. maimoni says:

    Szombat, Keszthely, Part kávézó:)

  3. Lidi Kv says:

    Megsüthetem a tortalapokat egy nappal az összeállítás előtt?

  4. El is lehet készíteni egy nappal korábban az egész tortát?

  5. Lidi Kv says:

    Elkészült, elfogyott, sikere volt! Köszönjük a receptet! Egy kérdésem lenne csak: lehet a piskótát kevesebb cukorral sütni? Vagy nagyon megváltozik az állaga?

  6. Lidi Kv says:

    Ez a cukor dolog még mindig érdekelne….

  7. Ó, bocsánat, hát jó türelmes voltál! 🙂 Biztos, hogy megváltozik az állaga, de lehet kevesebb cukorral sütni. Akár le is lehet felezni a cukrot, puhább lesz a tészta.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

A Google és Facebook belépéssel automatikusan elfogadod felhasználási feltételeinket.

VAGY


| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!