Mai Móni

Francia csokitorta ganache-sal

Csak azért nem mondom, hogy ez egy gyors süti ,mert ki kell hűlnie a tésztának, és a ganache-nak is meg kell szilárdulnia rajta, ami kb. két-három óra a hűtőben. Akkor lesz az igazi. A munka vele nem sok, öt perc az összekeverése, 15 a sütés, a többi csak türelem.

francia csokitorta

Hozzávalók:

10 dkg étcsoki

15 dkg vaj

15 dkg cukor

3 tojás

2 ek kakaópor

10 dkg liszt

5 dkg szeletelt mandula

 

A ganache-hoz:

2 tábla étcsoki (20 dkg)

2 dl tejszín

 

1. A sütőt melegítsük elő 180 fokosra. Tegyük egy kis műanyag edénybe a csokit és a vajat, és nagyjából egy perc alatt mikróban olvasszuk össze. Nem baj, ha a csoki még nem olvadt fel, ha a vaj elég forró, akkor már fel fog, csak kevergessük, amíg egynemű massza nem lesz.

2. Adjuk hozzá a cukrot, keverjük el, majd üssük bele egyesével a tojásokat, minden tojást dolgozzunk bele jól a masszába ( gépi habverővel ez gyorsan megy). Keverjük bele a kakaóport és a lisztet, öntsük sütőpapírral bélelt 26 centi átmérőjű tortaformába, szórjuk meg szeletelt mandulával. Süssük 15 percig, semmiképp ne süssük túl, inkább maradjon kicsit lágy a közepe. Hagyjuk kihűlni.

3. Olvasszuk össze a csokit és a tejszínt; én ezt is mikróban szoktam, úgy, hogy egy edénybe tördelem a csokit, ráöntöm a tejszínt, és addig melegítem (kb. egy perc), amíg a tejszín forró nem lesz, hiszen így már felolvad benne a csoki. Kevergessük addig, amíg fényes, egynemű nem lesz a massza. Akkor öntsük a tortagyűrűvel körülvett kihűlt tortalapra, és tegyük hűtőbe, amíg meg nem dermed.

Sütöttem már kisebb méretű tepsiben is, akkor kockára vágtam, és így nézett ki:

francia csokitorta2

Durván jó.

 

 

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Címkék:

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Csippcsuppcsoda Orsolya says:

    Meg szeretném köszönni ezt a nagyon egyszerű, ám annál finomabb receptet. Ma találtam rá a blogodra, vagyis egyből erre a receptre hozott a jósors:), és muszáj volt elkészítenem.
    Orsolya

  2. Mária Czinkoczi says:

    Köszönöm a guszta tortareceptet,biztos,hogy ki fogom próbálni!!!!

  3. Globoid says:

    Szia!

    Szeretném holnap elkészíteni a csokitortát, meg tudnád légy szíves írni, hogy a krémjét hogyan célszerű mikrohullámú sütő nélkül elkészíteni? Mert nekünk nincs mikrónk, és tapasztalatból tudom, hogy nem mindegy, hogy a forró tejszínbe tördelem a csokit, vagy a felolvasztott csokihoz öntöm a tejszínt. Előbbi folyadék marad, utóbbi pedig sűrű krém lesz. Gondolom utóbbi lenne célszerű, mert kenhető, de azért érdekelne a te véleményed is.

    Köszönöm szépen! Helga

  4. maimoni says:

    Kedves Helga, ebben az esetben forrósítsd fel a tejszínt, zárda el alatta a hőt, és úgy tör
    delő bele a csokit. Ez is besűrűsödik majd.

  5. Krisztina Bognár says:

    Ma elkészítettem a fenti tortát. Hát én még ilyen pocsék süteménnyel nem találkoztam, pedig már nem vagyok mai csirke- A bosszantó. hogy 100%-an betartottam a recept utasítását vigyázva a mérésre, keverésre, sütés hőfokára ennek ellenére egy száraz morzsolódó igazából nem csokis lapos valami lett.
    Azt hiszem én vagyok a hibás mert miért kell ismeretlen, nem kipróbált oldalra fel menni.

  6. maimoni says:

    Igen. De azért érdekes, hogy mindenki másnak jó lett.

  7. Zsuzsanna Mezei says:

    Szerdán délután utó-szülinapi tortának készült el a tortád, ami innentől állandó tag lesz nálunk. 🙂 Minden ujjunkat megnyaltuk utána. Ez a tejszínes csokis tető igazán finomnak bizonyult! Köszönöm.

  8. Ágnes Naárné Jaskó says:

    Szeretném én is kipróbálni! Talán buta kérdést teszek majd fel, de hab- vagy főzőtejszínt kell használni? 🙂

  9. maimoni says:

    Kedves Ágnes! Mindig hab! A főzőtejszín nem tejszín:)

  10. Ágnes Naárné Jaskó says:

    🙂
    köszi

  11. Janka Bozi says:

    Kedves Móni! Légkeveréses sütőben sütöd 180 fokon? Köszönöm. 🙂

  12. maimoni says:

    Szia, nem, légkeverésen elég a 170.:)

  13. Katic says:

    A tetejére egy kisebb doboz mascarponét összeolvasztottam egy tábla fehércsokival (vagyis a felolvasztott csokiba kevertem a mascarponét), isteni lett, köszönöm a receptet!:)

  14. gibbon says:

    Üdv!
    Előre is elnézést kérek a botor kérdésért, de nem szeretnék már elsőre aknára futni. Ugye főzőkakaót értünk a 2ek kakaó alatt. 🙂

  15. Ilona Anna Dominyák says:

    Kedves Maimoni,

    kérlek áruld el még, hogy melyik fázisban és hogy lehet megszabadulni a sütőpapírtól.
    Szülinapi tortát készítettem, és mielőtt a tortatartóra tettem volna a kihűlt “piskótarészt”, akkor próbáltam megszabadulni a papírtól, de rengeteget kínlódtam és sérült is a torta (ugyanis nem keményre sütöttem…) Utána körbevettem a tortagyűrűvel, de ekkor meg a ganache-krém akar kifolyni a gyűrű alatt. Ezek szerint a teljesen kész tortát kell megpróbálni kiszabadítani és tortatartóra tenni? Ekkor nem sérülékeny a teteje (nem fog berepedni?) Ezen aggodalom miatt próbáltam úgy ahogy már leírtam, de így sem volt egyszerű és problémamentes.
    Köszönöm előre segítséged, mert szupernek tűnik a recept, biztos fogják még kérni tőlem!!! 🙂
    Ilona

  16. Kedves Ilona,
    én akkor szoktam, amikor annyira lehűl a tészta, hogy már meg tudom fogni – akkor leveszem a forma oldalát, tányért teszek a tésztára, és megfordítom – ilyenkor simán le tudom húzni. Persze, nagyon nem mindegy, milyen sütőpapírt használsz, vannak olyan vacakok, amelyek tényleg nem jönnek le; én az aldis, vagy lidl-es tekercset ajánlom, vagy az Alufix szilikonos sütőpapírját.

  17. Ilona Anna Dominyák says:

    Köszönöm szépen a tanácsot! Én nem mertem megfordítani mivel középtájon elég lágy maradt az utasítás szerint, de a mandulaszeletek biztos sokat segítenek az összetartásban. Ez tényleg jó módszernek tűnik!
    Köszönöm!
    Ja, egyébként tuti finom volt, nagy sikert aratott a csokimániások között, úgyhogy lesz újrázás 🙂

  18. Ilona Anna Dominyák says:

    És még egy apró kiegészítés: én a 26 cm-es tortaformához kevésnek találtam a szimpla adag ganacht (pláne mivel összehúzódott hűléskor a tészta, így a széleinél is be kellett folyatni), így dupla adagot készítettem. Így csodálatosan szépre is sikerült a végeredmény, és nem is volt olyan lapos. 🙂

  19. Lidia Puşcaş says:

    hello! ha jenai talban lehet sutni? mert ugye azt nem szabad elo melegitett sutobe tenni hanem egyszer ..marmint akkor kell betegyem a sutobe mikor bekapcsolom 🙂

  20. Timea Bagó says:

    Fantasztikus a recept és könnyű az elkészítés is! 🙂 Köszönöm szépen! :))))

  21. Bocsánat, ezt a hozzászólást nem vettem észre! Bár nyilván késő már, csak a tapasztalatomat akarom leírni: a jénai pitesütő tálak bírják a hirtelen hőt, én is tartottam tőle, hogy megreped, de mivel nem volt más választásom, beraktam a 180 fokos sütőbe egyből. Nem lett baja.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!