Hogyan lett csincsillánk?

Ha már nem olyan régen írtam Zsófi gyászáról, nem hallgatom el az örömét sem.

Amikor a Facebookon közzétettem az említett írást, többen szinte követelték, hogy pótoljuk a malacok hiányát sajátokkal, és akkor én elmondtam, hogy az a helyzet, pár nap alatt túljutott a krízisen a gyermek, a tengerimalacok meg, bármilyen aranyosak, de büdösek, így aztán igazából megvagyunk már nélkülük.

Csakhogy.

Kaptam egy e-mailt egy régi olvasómtól, aki jelenleg Norvégiában dolgozik, szeretett csincsilláját pedig barátnője gondozta, eredeti terv szerint decemberig. Azonban a gazdi szerződését fél évvel meghosszabbították, a barátnő viszont szert tett egy kutyakölyökre, és a két állat nem kompatibilis – azaz, a csincsilla rettegett a 7 hetes golden retrievertől. Tiszta ideg volt tőle, és alig evett. Így aztán új helyet kellett keresni Csibinek, a csincsillának.

És ekkor olvasta gazdája a tengerimalacos bejegyzésem.

Támadt egy vad ötlete: írt nekem, előadta az imént felvázolt történetet, és megkérdezte, nem akarnánk-e Csibit befogadni fél évre…?

Szeretem a vad ötleteket. Úgyhogy néhány napon belül Csibi Zsófi szobájába került, ám mi a gazdi engedélyével Zsoltikának hívjuk.

Már most látom, hogy júniusban megint könnyes időszak jön…

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)