Egy film, amely önmagában kulináris élmény: Tortilla leves

Tegnap este végre befejeztem egy hosszú írásos munkát, este tizenegykor megkönnyebbülten sóhajtottam fel, és úgy gondoltam, ezt meg kell ünnepelnem.

Az agyam még túlságosan kattogott ahhoz, hogy csak úgy bedőljek az ágyba, a család többi tagja viszont már az igazak álmát aludta, így hát arra gondoltam, belenézek a youtube-on egy nemrég látott aranyos régi filmbe, de amikor oda kattintottam, oldalt az ajánlóban megláttam a “Tortilla leves” című film címét. Nem is rémlett. Gondoltam, egy próbát megér.

Az első perctől kezdve odaszegezett a székbe, és időnként hatalmasakat nyeltem, máskor felnyögtem, és alig bírtam magam visszatartani attól, hogy kirohanjak a konyhába főzni valami jó kis spanyolt. Vagy mexikóit. Tapast, például. Ha a Julie és Julia kulináris élményt nyújt, ez a film nagyjából ötszázszor annyit. Ezerszer. Valami pazar, és nem esznek benne olyan gusztustalanul, mint a J&J-ban Julie férje.

Martin Naranjo (Hector Elizondo) özvegy, a három felnőtt lányával él. Biztos pontot jelent az életükben a közös étkezés, amely általában nem zajlik zűr nélkül, és valami hihetetlenül ínycsiklandó ránézésre is – dacára annak, hogy Martin régóta nem érez sem ízeket, sem szagokat. A lányok keresik önmagukat, helyüket a világban, és közben feltűnik a színen a frissen elvált barátnőjük, Yolanda anyja, Hortenzia (Raquel Welch), aki kiveti a hálóját Martinra. És esznek, esznek, esznek, majd a végén egy akkora csattanóval zárnak, hogy az ember csak nevet rajta.

És persze, minden és a mindenki a helyére kerül.

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)