Crumble

Az a helyzet, amióta cukrász vagyok, itthon kevesebb a süti.

Szóvá is tette már persze ezt a kiccsaládom, nem egyszer, és igyekszem időnként kompenzálni őket – leginkább egyszerű és gyors sütikkel.

Ilyen a crumble.

Ez az angol morzsasüti bármilyen gyümölccsel készíthető. Nem szép – bár ez ízlés dolga  – viszont finom. Minimális munkát igényel, a legtöbbet a gyümölcs hámozása és darabolása viszi el, de ha fagyasztott apró gyümölcsöt használunk (mint pl. az erdei gyümölcs), azt csak bele kell borítani a tálba.

Készülhet tepsiben, vagy kerek formában, igazából teljesen mindegy, úgysem lehet szeletelni, kanállal kell szépen adagolni. Egy gombóc vaníliafagyival fokozható az élmény.

Hozzávalók – egy cirka 20×30-as tálhoz, vagy 29 cm átmérőjű kerek formához:

kb, 50 dkg gyümölcs (én ezúttal körtét, erdei gyümölcsöt és meggyet öntöttem a tálba)

10 dkg vaj

8 dkg cukor

15 dkg liszt

A gyümölcsöt tehát tisztítás, darabolás után (ha szükséges) öntsük a kiválasztott sütőedénybe. A lisztet keverjük össze a cukorral, dobjuk bele a kockákra vágott vajat, és gyorsan, leginkább az ujjbegyeinket használva, de lehet a két tenyerünk között is, morzsoljuk össze ezeket, de ne túl sokáig: csomós száraz keveréknek kell maradnia. Ezt szórjuk a gyümölcsre, a tálat fedjük le alufóliával, és 25-30 percre tegyük 200 fokos sütőbe. Utána vegyük le a fóliát, és pirítsuk meg a morzsát – ez még kb. 10 perc.

Címkék:

 

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Tovább a blogra »