Bogyó betegsége és csodálatos gyógyulása

Ma elhatároztam, hogy reggel, első feladatként elintézem, amit nagyon utálok: elmegyek a bankba, és letudom a napok óta halogatott számlaügyet. Az összeszedetté válásomban ez is egy sarkalatos pont: le kell számolnom a halogatással. Sajnos, meglehetősen nagy affinitásom van rá (amit ma megtehetsz, az ráér holnap is), úgyhogy nem kis kihívás ez nekem. De elhatároztam, hogy aztán, ha hazaértem, lehúzom az ágyneműket (szintén halogatott program), és kimosom.

Persze, a nagy elhatározások elé sokszor tornyosulnak akadályok; most például a kutyánk, Bogyó húzta keresztül számításaimat. Négy-öt napja ugyanis elkezdett nagyon furcsán viselkedni. Reggel és este behúzódott a házába, nem jött elő, ha hívtuk, nem evett, sőt, még azt sem láttam, hogy ivott volna.

Bence fotója.

Napközben aztán felélénkült: a postást ugyanolyan őrülten ugatta meg, ahogy szokta, a macskákat kergette, de reggel és este egyszerűen nem volt hajlandó szóba állni velünk.

Ma már egész délelőtt nem jött elő.

Felhívtam kutyatenyésztő barátainkat, mert komolyan aggódni kezdtem.Elmondtam a tüneteket, mire egyből a Babesia nevű kullancsok által okozott sunyi betegség rémképe merült fel, amely miatt sok kutya távozott már az örök vadászmezőkre.

– Ha felhatod a pofájánál a bőrt, belül milyen színű? – kérdezte Péter.

– Rózsaszín.

– A szemhéja?

– Az is normálisnak látszik.

– Az jó, ha porcelánfehér lenne, az bajt jelezne. Hányt?

– Nem láttam, de hát nem is eszik. Tegnap este előjött, amikor a tányérjába raktam a kajáját, de meg sem szagolta, visszakullogott. A farkát is furán maga alá húzza.

– Láza van?

– Hát…fogalmam sincs…

Hoztak lázmérőt, de persze Bogyó rosszat sejtett, és baljóslatúan morgott, valahányszor a kezünkkel megpróbáltuk kiszedni a házából. Úgyhogy a lázmérés elmaradt, de én eddigre már megijedtem annyira, hogy eldöntöttem, elviszem állatorvoshoz.

Kint a teraszon, egy kis ikeás komód felső fiókjában tartjuk a pórázát. Amint meghallotta, hogy húzom ki a fiókot, frissen, fiatalosan pattant elő a házából, és ott sündörgött a kezem alatt, hogy tegyem már fel a pórázt, aztán húzzunk. Az állatorvosig vidáman szaglászott, ott is körbeporszívózta a várót, amíg bekerültünk. A doktornő megvizsgálta, és közölte, hogy nem talált semmit.

– De azért adhatok neki egy kullancs elleni oltást, az még két hétig hat… bár igaz, hogy emellett a kullancsriasztó nyakörv mellett nem igazán szokott előfordulni, hogy mégis megcsípi.

– Hát akkor – mondtam kissé tanácstalanul – nem is biztos, hogy be kellene oltani.

– Vagy adhatok neki fájdalomcsillapítót…

– De hát azt minek? – kérdeztem meglepődve.

– Hátha valami fájdalma van, azért nem eszik. Ennie kell, mert aztán a gyomorsav marni fogja a gyomrát, attól is rosszul lehet.

Nem kértem fájdalomcsillapítót sem, az én okoskodásom szerint – bár csak laikus vagyok – ha fáj valami, akkor az jelzés, hogy valahol baj van – de a kutya nem nyöszörgött, pedig a doktornő elég alaposan végigtapogatta-nyomkodta.

Hazasétáltunk, Bogyó boldogan ügetett mellettem, hazaértünk, ivott, bezabálta, amit este a tányérjába tettem, és még elfelejtettem a kukába borítani, aztán elrohant postást ugatni.

3500 forintba került a kúra.

Azóta jól van. De még mindig nem húztam le az ágyneműt…

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)