Alkalmatlan vagyok

Mindig büszkeséggel tölt el, amikor a véradóból felhívnak, hogy adnék-e vért.

Jólesik, hogy szükség van rám, hogy tettekkel is segíthetek beteg embertársaimon. Ráadásul a pénzadományok esetében időnként vannak fenntartásaim, hogy tényleg oda jutnak-e, ahova adtam, de a véremmel biztosan nem élnek vissza. Az kapja, akinek kell.

Szóval, ma is felhívtak, hogy délután lennék-e kedves befáradni,  és pedig igent mondtam, majd azzal a határozott szándékkal, hogy a véradásról beszámolok itt a blogon, Bence fiam kíséretében (fotós), el is indultam.

Azt is mondták a telefonban, hogy retró véradás lesz, ami azt jelenti, hogy sört és szendvicset kapnak a donorok. Ez mondjuk annyira nem villanyozott fel, lévén, hogy autóval mentem, és el tudom képzelni a rendőrség büntetési szokásaiból kiindulva, hogy direkt szondáztatnák azokat, akik a véradóból jönnek ki.

Nos, megérkeztünk a szép új épületben elhelyezett vérellátóba, a regisztrációs ablaknál kaptam egy halom öntapadós vonalkódot egy lap kíséretében, amelyet ki kellett töltenem – volt-e, van-e valamilyen betegségem, családban előfordult-e ilyen-olyan kór, és ehhez hasonlók. Itt még minden rendben volt, és akkor mentem hemoglobin szint mérésre.

Itt még bizakodva

A hölgy megbökte az ujjamat, a kiserkenő vért két kis üveglap között felfogta, az üveglapot pedig abba az asztalon látható kis piros készülékbe helyezte. Egy percen belül volt várható az eredmény,én pedig megjegyeztem, hogy örülök is ennek, mert mostanában eléggé hullik a hajam, gondoltam is, hogy csináltatok vérképet, csak épp a háziorvoshoz nem sikerült még eljutnom a beutalóért.

No, pittyent a készülék, és 117-et mutatott.

– Hát, ez bizony alacsony – mondta a hölgy. – Vashiány. Ilyenkor megismételjük a mérést.

Közben elmondta, hogy nőknél 125 g/l a hemoglobin alsó határa, férfiaknál 135.

Másodszorra az eredmény 116 lett. Ajaj, gondoltam, ne méricskéljünk tovább, mert az a maradék kis vasam is elfogy… A hölgy beküldött a főorvoshoz, aki, ha minden rendben lett volna, megmérte volna a vérnyomásomat, így csak közölte, hogy sajnos ezúttal nem vehetnek tőlem vért, egyúttal sajnálkozott is, mert épp jól jött volna az én 0 RH negatívosom. Így legközelebb három hónap múlva próbálkozhatom újra.

Ahova nem jutottam

A szendvicset és a sört mindezek ellenére megkaptam – előbbire Bence egyből le is csapott, utóbbit hazahoztam -, mert aki megjelenik a véradáson, annak jár.

Egyúttal elláttak néhány javaslattal, hogy igyak vörösbort, egyek húst, májat, spenótot (nem mondtam a hölgynek, hogy a spenót körüli legenda kialakulásáért egy XIX. századbeli tudós okolható, aki egyszerűen elírt egy tizedesvesszőt), és ezt követően kissé csalódottan távoztunk.

– Ha felnőtt leszek, az én vérem 170-es lesz – mondta Bence meggyőződéssel.

Az tök jó lesz, feleltem erre, mert akkor majd te is mondhatod azt, amit Robert Downey Junior.

Adjatok vért. Nem kell extra erőfeszítéseket tenni, mondjuk romok alá mászni, vagy mesterséges légzést alkalmazni, mégis életeket menthettek vele.

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)