Amikor az első gyerekünket vártuk, úgy a terhességem hatodik hónapjától kezdve megszaporodtak a környezetünkből – barátoktól, rokonoktól, ismerősöktől – érkező ruhacsomagok, illetve egyéb babaholmik. Kiságytól az etetőszéken át a babahordozóig mindent kaptunk, csupán néhány cumisüveget kellett vennünk, na meg persze irdatlan mennyiségű pelenkát.
Azt is épp elég volt finanszírozni, nagyon örültem a folyamatosan érkező, egyre nagyobb méretű ruháknak – és csak arra tudtam gondolni: Isten tartsa meg a jó szokásukat. Persze, a körforgásba beszálltunk mi is, amit a gyerek kinőtt, már passzoltuk is tovább annak, akinek épp akkora kellett – és ez így ment mind a négy gyerekemmel. Néha-néha vettem azért nekik új cuccot is, azt hittem, majd mekkora érzés lesz, hogy a gyereken végre új ruha is van, nemcsak használt, de azt kell mondanom, nem okozott katartikus élményt. Az már inkább, amikor az egykori kapott, és továbbadott ruháinkat már azóta a negyedik-ötödik gyereken látom viszont – és még mindig jó állapotban vannak!
Voltak kedvenc márkáim is, amelyek kimondottan jól bírták a strapát – és ezek szinte mind angol vagy német ruhák voltak.
Barátnőm különböző turkálókban szedett össze a gyerekének egészen különleges, jó állapotú cuccokat, míg mástól azt kellett hallgatnom, hogy ő aztán sohadesoha nem adna a kisfiára olyan holmit, amit korábban más is hordott. Hozzáteszem, azért ez az utóbbi vélemény erősen kisebbségben maradt azokéhoz képest, akiknek nem jelentett problémát, hogy a ruha adott esetben “turis”.
Ti hogy álltok ezzel a kérdéssel?
Csak új cucc jöhet szóba, vagy akár használt is?
És most figyeljetek!
Ha erre a linkre kattintva válaszoltok az ott feltett három egyszerű kérdésre, részt vehettek a nyereményjátékon. A nyeremény egy 5000 forint értékű vásárlási
A kérdőív kitöltése után nyomd meg a “Submit” gombot, azzal küldöd el a válaszaidat.
*A kupon készpénzre nem váltható, és nem tartalmazza a szállítási díjat. Csak Magyarország területére szállítanak.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)