Telefon-/netfüggő a gyerekem?

Közhelyig elcsépelt állítás, hogy nehezebb ma gyereket nevelni, mint húsz évvel ezelőtt.

Nyilván, mások a kor hihívásai, tolják az arcunkba az úgynevezett felnőtt tartalmakat, az interneten egy-két kattintással elérhetőek a 18+ képek és videók, a fiataloknak mindössze annyit kell tenniük, hogy az “elmúltál már 18 éves?” kérdésre annyit mondanak, hogy “igen”. Szinte felhívás keringőre egy ilyen felugró ablak, mert ezzel csak felkeltik a gyerekek érdeklődését a tiltott gyümölcs után.

Rengeteg fiatalt beszippantott a közösségi média, az okostelefonoknak köszönhetően sokan teljesen  kontrollálatlanul neteznek: a facebookon “élnek”, rohannak haza a suliból, útközben is telefonjukba mélyednek, otthon pedig a közösségi oldalon művelik a semmittevést azokkal, akikkel egyébként egész nap együtt voltak, vagy, akikkel amúgy közel laknak egymáshoz, személyesen is összefuthatnának valahol – de nem.

Persze, ringathatjuk magunkat abban a tévhitben, hogy hiszen mindenki ezt csinálja, ilyen világban élünk, a fiatalok követik a technika fejlődését – de abban biztosak lehetünk, torzulást okoz a gyerekek személyiségében, ha hagyjuk, hogy függőkké váljanak. A szülő felelőssége, mit enged meg, és mit nem; ha az alábbi megállapítások közül egynél több igaz gyermekünkre, érdemes elgondolkodni a szükséges változtatásokon… (Például, tegyük fel magunknak őszintén a kérdést, kell-e egy általános iskolás gyereknek okostelefon.)

1. Ha otthon hagyja az okostelefonját, elveszettnek és magányosnak érzi magát.

2. Naponta legalább hússzor felugrik a Facebookra, nehogy lemaradjon valamiről.

3. Ha nincs válasz, vagy legalább néhány “lájk” az utolsó posztjához 1-2 órán belül, depresszióba süllyed.

4. Az okostelefonján több közösségi médiás alkalmazás van, mint más típusúak.

5. Több online barátja van, mint valódi.

6. Séta közben is a mobilját nyomkodja.

7. Hamarabb ellenőrzi reggel a Facebook-falát, mint hogy fogat mosna.

8. Miután lefeküdt, a biztonság kedvéért még azért ránéz az üzenőfalára.

Címkék: ,

 

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Tovább a blogra »