Közhelyig elcsépelt állítás, hogy nehezebb ma gyereket nevelni, mint húsz évvel ezelőtt.
Nyilván, mások a kor hihívásai, tolják az arcunkba az úgynevezett felnőtt tartalmakat, az interneten egy-két kattintással elérhetőek a 18+ képek és videók, a fiataloknak mindössze annyit kell tenniük, hogy az “elmúltál már 18 éves?” kérdésre annyit mondanak, hogy “igen”. Szinte felhívás keringőre egy ilyen felugró ablak, mert ezzel csak felkeltik a gyerekek érdeklődését a tiltott gyümölcs után.
Rengeteg fiatalt beszippantott a közösségi média, az okostelefonoknak köszönhetően sokan teljesen kontrollálatlanul neteznek: a facebookon “élnek”, rohannak haza 
a suliból, útközben is telefonjukba mélyednek, otthon pedig a közösségi oldalon művelik a semmittevést azokkal, akikkel egyébként egész nap együtt voltak, vagy, akikkel amúgy közel laknak egymáshoz, személyesen is összefuthatnának valahol – de nem.
Persze, ringathatjuk magunkat abban a tévhitben, hogy hiszen mindenki ezt csinálja, ilyen világban élünk, a fiatalok követik a technika fejlődését – de abban biztosak lehetünk, torzulást okoz a gyerekek személyiségében, ha hagyjuk, hogy függőkké váljanak. A szülő felelőssége, mit enged meg, és mit nem; ha az alábbi megállapítások közül egynél több igaz gyermekünkre, érdemes elgondolkodni a szükséges változtatásokon… (Például, tegyük fel magunknak őszintén a kérdést, kell-e egy általános iskolás gyereknek okostelefon.)
1. Ha otthon hagyja az okostelefonját, elveszettnek és magányosnak érzi magát.
2. Naponta legalább hússzor felugrik a Facebookra, nehogy lemaradjon valamiről.
3. Ha nincs válasz, vagy legalább néhány “lájk” az utolsó posztjához 1-2 órán belül, depresszióba süllyed.
4. Az okostelefonján több közösségi médiás alkalmazás van, mint más típusúak.
5. Több online barátja van, mint valódi.
6. Séta közben is a mobilját nyomkodja.
7. Hamarabb ellenőrzi reggel a Facebook-falát, mint hogy fogat mosna.
8. Miután lefeküdt, a biztonság kedvéért még azért ránéz az üzenőfalára.
20 napos program a tiszta és rendezett otthonért – a 2. nap feladatai
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Jó látni ezt a néma csendet! Ezek szerint ez a probléma 1 szülőt sem érint. (De lehet hogy a szülők sem kérhetnek semmi számon a gyerektől e téren?)
Hát, ha úgy gondolják, hogy nem kérhetik számon, az baj…
Attól tartok, a kommenteléstől a regisztálás nehézségei tartják vissza az olvasók egy részét.
Az a baj, h ezek alapján én is masszív netfüggő vagyok…. ráadásul a férjem is…. 🙂
Tehát nekem nem lesz jogom számonkérni a gyerkőcömet, majd ha ekkora lesz…Vagy azért hivatkozhatok, h vannak a kötelességek?
Hmm…hát, egy kis elvonókúra…? 😀
Próbaképpen…?
Azért van remény! A legtöbb olimpiai bajnokot nevelő edző maga nem volt az. A gyerekek simán túlszárnyalhatnak bennünket!
A párom lánya -14-függő. Állandóan a kezében van a tab.
Én is sokat netezek, tehát nem zavarna, de!
Semmilyen programot nem tud élvezni csakúgy mint a kisöccse-10. Kell a tab. Már az is gáz, ha nincs wifi útközben, de ha játszani se lehet….na és ha lemerül!!!!
Meglehetősen laza ember vagyok, de ez már nekem is sok(k)…10 méter séta után kiborulnak, mert fáradtak. Bármilyen a program unottak, nem köti le őket semmi, nem tudok elég impulzust produkálni semmivel… Már a tvzés sem elég, mert közben nezetni kell!!!
Döbbenten és tanácstalanul állok a szituációban. A kicsi még menthető, mert egy kalandpark még feldobja ideig-óráig.
Szóval a kérdés adott. Mi a fenét lehet tenni????
Hát ez kemény… véleményem szerint a családban bármilyen szerepet betöltő felnőttek (tehát a vér szerinti szülők, plusz a párjuk) összehangolt intézkedése nyomán lehetséges valamiféle eredményt elérni, méghozzá elvonókúrával. Ehhez a felnőtteknek meg kellene egyezniük abban, hogy mi a cél (normális, egészséges lelkű gyerekek, majd belőlük felnőttek legyenek), és hogy ehhez az eszköz az, hogy a függőségből ki kell hozni őket. A gyerekekkel is először meg kell próbálni az értelmükre hatni, és rá kell venni őket, hogy tegyék próbára magukat, tegyék le a telefont/tabot egy-két órára. Ha nem hajlandóak együttműködni, akkor – véleményem szerint – radikálisabban kell fellépni, el kell venni tőlük, és adni nekik helyette mást, könyvet, leülni társasjátékozni, bármit. Szenvedni fognak, persze, de kitartónak kell lenni; ha sikerül valamiben örömöt találniuk, akkor van esély arra, hogy kijönnek a függőségből. (Az is jó, ha megtehetitek, hogy elmentek olyan helyre hétvégére, ahol nincs net és térerő – a Mátrában pl. vannak ilyen helyek -, viszont van természet, vannak lovak, játékok, ott azt hiszem, jobban lehet haladni…)