Amikor George Hamiltonra rátaláltam, úgy gondoltam, megvan a tökéletes torta.
Vékony tészta, habcsók, tejszínhab és eper.
Egyik nap eszembe jutott, hogy el kéne készítenem a “fekete” párját. Ez a gondolat aztán egybevágott azzal, hogy egy ismerősöm megkért arra, süssek neki feketeerdő tortát.
Elindult a vezérhangya, és elkészült az én feketeerdő adaptációm. Legalább olyan jó, mint G.H.
Amikor elkészült, az villant be: legyen a neve Rosa Parks.
Hogy honnan jött az ötlet, nem tudom. Ugyanis hiába gondolkodtam, nem jutott eszembe, ki volt Rosa Parks, egyáltalán volt-e ilyen nevű “valaki”.
Utánazéztem. Hát volt. Ráadásul február 4-én lett volna 100 éves.
Ő volt az, aki 1955. december elsején az Egyesült Államok-beli Montgomeryben a buszvezető felszólítása ellenére nem adta át a helyét egy fehérbőrű utasnak, s akit ezért letartóztattak. Ez az esemény volt az elindítója a montgomery buszbojkottnak, amelynek vezetője Martin Luther King lett.
A bojkott során arra kérték a fekete lakosságot, hogy ne használják a buszokat a megkülönböztetés elleni tiltakozásul – addig ugyanis a feketék csak a busz hátuljában, a számukra fenntartott részben foglalhattak helyet. Hogy Parksot miért is tartóztatták le, arról így ír a wikipédia:
1955. december 1-jén, csütörtökön, este 6 órakor, miután egész nap a Montgomery Fair áruházban dolgozott, Parks felszállt a Cleveland Avenue-i buszra Montgomery belvárosában. Fizetett, majd leült egy üres helyre a feketéknek fenntartott rész első sorában, a busz közepén, közvetlenül a fehéreknek fenntartott tíz hely mögött. Ahogy a busz haladt tovább, lassan megteltek a fehéreknek fenntartott helyek. A harmadik megállónál, az Empire színház előtt újabb fehérek szálltak fel. Blake [a sofőr] szokása szerint körülnézett, látta, hogy a fehérek ülőhelyei megteltek, és két vagy három ember még áll, ezért Parks mögé tette az elválasztótáblát, és rászólt az ott ülő négy feketére, hogy álljanak fel és adják át a helyüket. Évekkel később, visszaemlékezve erre a napra Parks azt mondta, „Mikor a fehér sofőr felénk lépett, intett, és megparancsolta, hogy keljünk fel a helyünkről, éreztem, hogy úgy borít el az elszántság, mint a takaró egy téli éjszakán.”
A buszbojkott végül 381 napig tartott, közel 40 000 afroamerikai oldotta meg másképp közlekedését – a legtöbben gyalogoltak. Több tucat busz állt kihasználatlanul, a busztársaság komoly veszteséget szenvedett, míg végül eltörölték a faji megkülönböztetésről szóló törvényt.
Sokszor az ember nem gondolná, hogy egy kicsinek tűnő bátor tett milyen lavinát képes elindítani.
Legyetek bátrak tehát.
És készítsétek el a Rosa Parks tortát, nem fogjátok megbánni. A lapok ugyanúgy készülnek, mint a George Hamiltonnál, csupán a lisztből 3 dkg-ot kakaóporral helyettesítünk, illetve a habba is kerül 1 ek kakaópor.
Hozzávalók:
15 dkg vaj
15 dkg cukor
6 tojás sárgája
15 dkg liszt
3 dkg kakaópor
1 kk sütőpor
A habhoz:
6 tojásfehérje
20 dkg cukor
1 ek kakaópor
A töltelékhez:
1 üveg meggybefőtt
1 vaníliás pudingpor
3-4 ek cukor
A csokiréteg:
10 dkg étcsoki+1 dl tejszín
A tejszínhabos réteg:
4 dl tejszín
1 csomag zselatin fix
porcukor a tejszínhabba
A tetejére még 4 dkg olvasztott étcsoki
1. Két habcsókos piskótaszerű lapot kell sütnünk, az egyik alulra, a másik felülre kerül majd. A vajat habosra keverjük a cukorral, hozzáadjuk a tojássárgákat,a lisztet és a sütőport. Sűrű masszát kapunk, amit pontosan kétfelé osztunk. Ha van két 26 centis tortaformánk, vagy állítható tortagyűrűnk, akkor egyszerre is tudjuk sütni légkeverésen a két lapot; ha nincs, egymás után kell sütnünk őket. A sütőpapírral kibélelt tortaformába simítjuk a tészta felét, elég ragacsos massza, úgyhogy kenni kell.
Habbá verjük a tojásfehérjéket a cukorral, amikor kemény, belekeverjük a kakaóport. A hab felét is elosztjuk szépen a tésztán. Ha van még egy ugyanakkora tortaformánk, akkor abba a tészta és hab másik felét tesszük. Légkeverésen 160, alsó-felső sütéssel 180 fokon 35 percig sütjük a lapokat.
Amíg sülnek a lapok, a meggybefőttet lábasba öntjük, a levéből kiveszünk fél decit, ebben elkeverjük a pudingport és a cukrot, és amikor forr a meggy, beleöntjük. Megvárjuk, amíg besűrűsödik, és elzárjuk alatta a lángot.
A megsült tortalapokat hagyjuk kihűlni, majd kiválasztjuk a szebbiket, ez lesz a teteje. A másikra rákenjük a sűrű meggyes tölteléket. 4. Az 1 dl tejszínt mikróban felforrósítjuk, beletördeljük az étcsokit, és addig kevergetjük, amíg fényes, sűrű, egynemű sötétbarna massza nem lesz. Nagy részét ráöntjük a meggyre, elsimítjuk, egy keveset hagyunk a tetejére, díszítésnek. Tegyük hűtőbe a tortát.
Most már ne csüggedjetek, a vége felé járunk. Fel kell verni a 4 dl tejszínt a Zselatin fixszel, és tetszés szerinti porcukorral.
Mehet a csokira.
A tetejének meghagyott tortalapot felvágjuk 12 szeletre, és így szeletenként rátesszük a tortára.
Utolsó mozzanat: megcsorgatjuk olvasztott csokival.
Ennyi!
Hogy tetszik?
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)