Mai Móni

Szeretet és juhtúrós avokádókrém

Adós maradtam a juhtúrós avokádókrém receptjével, mert a mai napon (még a csütörtökre gondolok, pedig tulajdonképpen péntek van) elég sok minden történt, de ezek közül kifejezetten megviselt az, hogy közelről láttam, hogy meg tudja gyűlölni egymást két ember, akik valaha szerelmesek voltak, akiket örökre összeköt a közös gyerek – de már egymás keresztnevét ki sem ejtik a szájukon.
Félreértés ne essék, nem ítélkezni akarok.
Különösen egyiküket sajnáltam meg, akiből még felém is kibuggyant az indulat, noha csak szegről-végről volam érintett az ő ügyükben; megsajnáltam, mert azt éreztem, hogy ez az ember olyan keserű, hogy akármennyi pénzt is adnának neki, akárhova is utazna el, akárkivel bútorozna össze – amíg nem tud megbocsátani, elengedni, túllépni a vélt és a valós sérelmeken, soha nem lesz boldog.
Tudom én, hogy nem mindig könnyű ezt megtenni, sőt, általában nem az, de aki nem bocsát meg, az nem a gyűlölt személlyel szúr ki, hanem saját magával. Mérgezi magát belül, és mérgezi a környezetét is.
Szóval, csak annyit mondok, feleim, hogy szeressétek egymást.
Továbbá kerüljétek a fehér rizst, a krumplit, a cukrot és a sima lisztet, ha fogyni akartok. Egyetek a legutóbbi bejegyzésben bemutatott csirkecombokhoz juhtúrós avokádókrémet, ami borzasztó egyszerű: végy egy puha avokádót, vágd ketté, a húsát kiskanállal kanyarítsd egy tányérba. Törd össze villával, majd adj hozzá citromlevet, sót, borsot, pár evőkanál tejfölt és öt deka juhtúrót.
Ennyi.

 

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. goba says:

    Imádom az avokádót, csak ezt nem tudom, hol vegyek itt juhtúrót. Talán Németországban kapható? Mindegy, juhtúró nélkül is jó az avokádókrém 🙂

  2. salamka says:

    Nekem a témaváltás rész tetszett. Biztos nagy sóhajtás is volt köztük.
    Gondolom fincsi a recept is, de még nem ettem érett avokádót. Az éretlen csapnivaló volt.

  3. Ó, az éretlen az tkp ehetetlen, olyat nem is szabad. Állítólag banán mellett, papírzacskóban jelentősen gyorsítható az érés.

  4. Rita says:

    És honnan tudom, hogy érett-e? Még sosem ettem avokádót:( Az Aldiban jó avokádót árulnak?

  5. Az érett puha. Nem lottyadt, hanem finoman puha. Én is szoktam az aldiban venni, de van úgy, hogy pár napot várni kell vele.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!