Ünnepélyesen megfogadom, hogy a következő három recept fogyókúrás lesz. Vagy legalábbis nem hízlaló.
De.
Van egy süti, amit muszáj megmutatnom, mert aki csak megkóstolja, rajongója lesz.
Ez a diós-habos csokitorta.
Amúgy, azt vettem észre magamon, hogy kezdek irigy lenni a receptjeimre, azokra, amelyekért úgy érzem, igazán megdolgoztam, agyaltam rajta, tanulmányútra mentem ötletért, még álmodtam is róla esetleg… Sosem értettem, ha valaki titkolta a receptjeit, pláne, amikor valaki addig-addig titkolgatja…hogy már nem lehet megkérdezni…, és jól kiszúr az étele ismerőivel, hogy azt aztán többé nem reprodukálja senki. Pont ezért szimpatikus nekem a Gerbeaud-t alapító néhai Kugler Henrik szemlélete, aki minden sütije leírását nyilvánosságra hozta, mert azt mondta, nincs más titka, mint csupán a tiszta kéz, és a kiváló alapanyagok. Lehet utánacsinálni.
Igaza van.
De mégis, érzem, hogy van, amit nem akaródzik megosztani. Amit még dédelgetek kicsit magamnak.
Majd egyszer, talán, ha felnövök a nagy Kuglerhez…
De itt ez a csokis-diós, ami szintén jó, úgy találtam egy blogon, ott olasz mogyorós csokitorta néven futott. Nekem azonban dióm volt itthon, azzal próbáltam ki, és maradtam is a diónál; bár aranyáron kapható ez is, de legalább folyamatosan beszerezhető. A torta pedig óriási.
 |
| Fotó: Petra |
Hozzávalók:
15 dkg vaj
4 tojás
4 dl cukor (igen, ez nem hangzik valami jól…)
4 ek kakaópor
1 tk sütőpor
1 késhegynyi vaníliaőrlemény
1,5 dl liszt
10 dkg durvára darált, vagy kés lapjával összenyomkodott dió
10 dkg étcsokoládé
A sütőt előmelegítem 175 fokosra (alsó-felső sütés)
A puha vajat kikeverem a cukor felével (tehát 2 dl, ami cirka 20 dkg), majd egyenként elkeverem benne a tojások sárgáját. A fehérjéket egy olyan tálba gyűjtöm, amelyben fel tudom majd verni.
A tojásos-cukros keverékhez adom a lisztet, 3 ek kakaóport (egy még majd kell a fehérjehabhoz), a sütőport, a vaníliaőrleményt, az aprított étcsokit és a diót, amiből azért egy evőkanálnyit félreteszek a hab tetejére. Nagyon sűrű, ragacsos massza lesz ez, amit sütőpapírral ellátott 26 centis kapcsos tortaforma aljába kenek. Nem adja meg magát könnyen.
A tojásfehérjéket kemény habbá verem a cukor másik felével (itt szoktam spórolni, hogy ne legyen annyira cukros: szerintem elég bele 12 dkg), majd ha kemény a hab, beleforgatok 1 ek kakaóport. Semmiképpen se többet, mert akkor a hab nem emelkedik fel olyan szépen. A habot a massza tetejére simítom, és megszórom a félretett apró diódarabokkal.
175 fokos sütőben pontosan 43 perc kell az ideális állag eléréséhez. Ne ijedjetek meg, ha esetleg tűpróbát végeznétek (feleseleges, egyébként), és nyersnek találnátok a tésztát: első alkalommal, amikor ezt sütöttem, teljesen kétségbeestem, hogy még 50 percnél is úgy tűnt, ez nem sül meg soha az életben. Ki kell venni 43 percnél, és megvárni, amíg kihűl: időközben megszilárdul a tészta, és tökéletes lesz. Szaftos, csokis, diós – mint egy brownie.
 |
| Fotó: Petra |
Van titkos receptetek?
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Egy ideje a szuper receptjeid olvasásakor elmerengek azon, hogy vajon miért osztod meg, miért nem titkosak ezek? Talán azért gondolom, mert már megszoktuk, hogy sokan így csinálják. És én de nem szeretem az olyan embereket.
Szerintem megtisztelő, ha elkérik a receptet, mert az azt jelenti, hogy én is szeretném ilyen finomsággal elkápráztatni azokat, akiket szeretek.
Mindezek ellenére van olyan, hogy hiába adom/kapom meg a szuper receptet, mégsem úgy sikerül, mint az eredeti. Mert mégis inkább margarint használ hozzá az illető, mert nem elektromos, hanem gázsütője van (vagy fordítva), az extrább vagy minőségibb alapanyagokat nem is említem már.
Szóval én nagyon köszönöm, hogy megosztod velünk. Néha könnybe is lábad a szemem, mikor a bevezetőd után (mikor az ember azt kezdi gondolni, hogy na, ennek a receptjét most aztán tuti nem árulja el) lejjebb görgetve kezdem látni a mennyiségeket. 🙂
Szerintem te csinálod jól, nem a titkolózók.
Van. Egy szuper liszt nélküli diótorta, nagy családi kedvenc, üknagyanyámtól maradt ránk. Még senkinek nem árultam el a receptjét.
Viszont hétvégén ámulatba ejtem a családot ezzel a habos csodával. Mogyorósan, mert csomó maradt karácsonyról.
Nekem nincs. Mindent osztok. Mi lenne a lányainkkal és az ő barátnőikkel?Pont azért, hogy ha már nem leszünk addigra nekik is jól menjen, és emlékezzenek rá,hogy mindent tovább kell adni. Ettől érzem jobban magam, nem attól ha valami csak nekem megy.
Judit
Szuper jól néz ki, annyira szaftos az alja, a tetején meg ropog a hab. Mindjárt nekifogok megcsinálni:-)
Nekem sincs titkos receptem. Boldog vagyok, ha megoszthatom másokkal amit tudok és főleg akkor, ha utánam többen ki is próbálják.
Nagyon tetszik a blogod, gratulálok!
Én sem titkolózom, van egy kis füzetem, amit azért vezetek, hogy majd a lányom…, bár ő még most csak 3 éves, de már most sürög körülöttem a konyhában. Kell is a segítsége sokszor,mert nekem a fél karom bénult..De már összeszokott jó kis páros vagyunk. Tegnap pl. egy tál porcukorban találtam. kérdeztem is megetted az összeset??? Ő meg ártatlan képpel rám nézett (gondolhatjátok, még az orra is cukros volt) és mutatta a tálat: “dehogy, még van benne!…”:)
Emlékszik még más is rajtam kívül a mogyorós csók vagy tallér nevű apró sütire? Vásárokban még lehet kapni. Kinyomoztam, hogy Karcagon készíti egy családi vállalkozás.Én azt mindig nagyon szerettem, és szeretném itthon is produkálni. Az íze nagyon hasonló lesz, de a színe nem olyan szép barna. Még a formája is elmegy. Azért a hibái ellenére felfaljuk. Ez azért jutott eszembe mert utalást olvastam, hogy ez a torta mogyoróval is készülhetne. Amire én gondolok, az földi mogyorós süti.
Judit
nem ebből élek, és nem ez az életem, de ha valami nagyon jól sikerül, akkor én azt nagyon akarom továbbadni, hogy mindenkinek sikerüljön. Szóval nem hiszem, hogy nekem lesz titkosom valaha 🙂 És annyira szeretem, mikor hoznak mondjuk madártejet, és egyrészt jó :), másrészt meg mondják, hogy az én receptem alapján, vagy felhívnak, hogy milyen jól sikerült a valami, amit csináltak. Szóval nekem ez kell inkább, nem az, hogy valamit csak én tudok 🙂
De jó! Pont torta receptet keresek édesanyám születésnapjára. Azt hiszem, ez jó lesz. Ugye, sikerülni fog elsőre? 🙂 Ha előző nap megcsinálom (és kibírjuk, hogy nem nyúlunk hozzá), másnapra is finom még?
Nem értem pontosan. Mitől lesz jobb nekem ha egy receptet nem osztok meg senkivel? Vagy mitől lesz rosszabb ha megosztom?
Dr. Nő, én sem értem egészen. Emlékszem, egyszer teljesen lehidaltam, amikor egy blogon a szerző kitett egy guszta képet, aláírta az étel nevét, majd közölte, hogy a recept titkos.
Akkor minek tette ki?
De mégis van, amikor valami olyasmit hoz létre valaki, amiért megküzdött, megdolgozott – és nem szívesen adja ki. Az írások esetében természetes, hogy szerzői jogvédelem alá esnek. Tkp. egy-egy recept is lehetne ilyen, hiszen valakinek a (igaz, nem csak) szellemi terméke, csak hát ebbe furcsa így belegondolnunk.
Mammi, nagyon finom másnap is.
Salamka, emlékszem a mogyorós csókra! Sajnos, én sem tudok hozzá receptet.
Én a tücsökbogár blogon daxi sütemény recepjét veszem alapul, de változtattam rajta, mert kakaó nem kell bele nekünk.Kísérlet alatt áll, de az íz annyira jó, hogy kiegyezünk vele. Nem titkolom ha érdekel.
Móni, értem, hogy mit érzel, és ezért külön hálás vagyok, hogy közzéteszed a receptjeidet. Én mindenkinek elmondom a recepteket, és irtó büszke vagyok, hogy elkérik, pláne, ha visszajeleznek, hogy jól sikerült.
Nagymamámtól van egy régi, kézzel írott receptkönyv, ő tudta, mi a szerzői jogvédelem, minden recept mögé oda van írva, kitől kapta. 🙂
En ezt a mogyoros csokot szoktam elkesziteni, sajnos csak nemetül van meg a receptje, de nem nehez leforditani: http://www.kochbar.de/rezept/447016/Haselnussmakronen.html
Ez érdekes téma, nekem volt egy fazekas tanárom akitől bármit kérdeztünk úgy csűrte csavarta a szót, hogy egy mukkot nem értettünk a magyarázatából. Sokat el lehetett tőle lesni, de igazán tanítani nem tanított…
Aztán volt egy másik aki minden tudását szerette volna átadni és ő arról mesélt, hogy szerinte az igazán jó fazekas elárul mindent a munkájáról aztán csináld utána ha tudod! 🙂
A recepteket köszönjük, hidd el sokat segítesz a háziasszonyokon!
Szép napot!
Eszter’
Nagyon tetszik a téma, és nem csak a receptekre igaz. Itt van például a varrás, kötés, horgolás, megannyi kézműves tevékenység! Régen anyáról leányra szállt a tudomány, ma kevesen művelik és még kevesebben adják át legalább az alapokat az utókornak. Mások meg egymással veszekednek a blogokon, hogy kinek az ötlete volt, és ki lopta el kitől a spanyol viasz receptjét. Ki a kreatív és ki az aki csak lemásolja mások találmányát.
Szerintem annál értékesebb a tudomány, ha közkincs lesz belőle és sokan élvezhetik a hasznát. Egyébként szerintem minden ilyen vitás helyzet mögött ott a pénz! Kinek lesz belőle anyagi haszna, vagy kinek lesz nagyobb anyagi haszna…Talán ezért fontos a szerzői jogvédelem. Érdekes ezeken gondolkodni.
Irtó finom lett a süti, de nekem teljesen lelappadt a tojáshab a tetején. Kb úgy csináltam, mint te, csak a cukorból gondoltam, h kicsit kevesebb is elég lesz (na, nem sokkal :-)) és 40 percig sütöttem. Az aljának az állaga olyan, mint a tiéd képen (nagggyon jó) de a hab helyett kb fél mm-es ragacsos hártya lett, pedig sülés végén egész jól nézett ki. Meg hab korában is. Ötlet, h mi nem stimmelhet?
Köszi!
Cili
Uhh ez isteni, és valóban addiktív! 😀 Ezer hála a receptért, Móni! <3
Akkor jól sikerült…:))