"Libamáj, kacsaháj, nem fognak összeveszni"

maimoni
2013-01-28

Vannak dolgok, amiket nem kell magyarázni. Nem kell túllihegni. Felesleges bonyolítani.

Vannak pillanatok, amikor eláll a lélegzet, a szem becsukódik, agyunk rögzíti a képet, a hozzá társuló ízt és illatot, hogy emlékezhessünk, felidézhessük, amikor a lelkünknek egy kis mosoly kell éppen.

A konfitált libamáj, a kolbász, a lila hagyma, a friss kacsatöpörtyű a többi zöldséggel, na és a foszlós friss kenyérrel (sic!) pont ezt az élményt adta. Na meg a vörösbor a kukoricás kancsóból.

A kenyeret leszámítva egyébként kis mennyiségben simán beiktatható az életmódváltós étrendbe, de a vacsorának ilyen tökéletes összhangja oly ritkán valósul meg, hogy teljesen felesleges túl sok gondolkodással redukálnunk az élményt.

Vendégségben voltunk, barátaink hívtak meg bennünket erre a pazar lakomára szombat este; Pisti, a házigazda felhívott pár napja, hogy hol tudna libahájhoz jutni, mert hogy igen jutányos áron sikerült libamájat kapnia, amit konfitálni szeretne. Javasoltam egyik kedvenc hentesemet, akinél azonban csak kacsaháj volt.

– Mit gondol, jó lesz a libamájhoz a kacsaháj? – kérdezte a szakembert.

– Libamáj, kacsaháj, nem fognak összeveszni – válaszolta erre Gábor, a hentes, a nagy életbölcsességek tudója.

Így is lett. Otthon aztán Pisti szépen felaprította a hájat, kisütötte belőle a zsírt, a börös részből finom töpörtyűt gyártott. A libamájat tálba tette, leöntötte a zsírral úgy, hogy ellepje, és 90 fokon 2 órán át sütötte a sütőben.

Tökéletes volt.

Pazar.

Ennyi.