Sokáig nem vettem csirkeszárnyat, mert röhejesnek tartottam a rajta levő hús mennyiségét. Úgy gondoltam, minek adjak pénzt olyasmiért, aminek nagy része csont, és nem is tudom,mennyit meg kell belőle enni ahhoz, hogy az ember jóllakjon.
Aztán a gyerekeim valamelyik gyorsétteremben megkóstolták a ropogós csirkeszárnyat, és utána nem hagytak békén addig, amíg én is el nem készítettem. Népszerű lett, még én is megbarátkoztam vele, minden röhejessége ellenére.
Sütöttem néha olajban, de ezt nem szeretem, mert igaz, hogy ropogósabb lesz, de egyrészt a lakásban az olajszag súlyosan elterjed, másrészt tudom jól, hogy egészségtelen.
Sütőben sütöm tehát, így a család életmódváltós része számára is megfelelő, sőt, egészen kiváló ebéd vagy vacsora. Kis zöldsalátával, párolt zöldséggel komplettálhatjuk a menüt.
Amikor először vettem csirkeszárnyat, fogalmam sem volt róla, hogyan kell elvágni, van-e használhatatlan része. Nos, okulva saját példámból, bemutatom, hátha van még, akinek elkél a segítség.
Így néz ki a szárny, ugye. Tisztítsuk meg, ha van benne toll, húzzuk ki. Aztán fogjunk egy éles kést,és az ízületeknél vágjuk el.
Hamar ki fogjuk tapasztalni, ahol hajlik a szárny, ott van egy hely, ahol könnyen átvágható. A kis szárnyvég (jobbra) mehet levesbe főni, azt nem sütjük meg, csak a bal szélső és a középső részt.
Melegítsük elő a sütőt 200 fokosra, egy nagy tepsibe tegyünk sütőpapírt, és rakosgassuk a húsokat a papírra. Kb. 40 perc alatt süssük meg a szárnyakat.
Ennyi az egész.
Nálunk menő. Nagyon.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)