Under pressure – Nyomás alatt
Pressure pushing down on me – azaz “nyomás nehezedik rám”, énekelte a Queen sok évvel ezelőtt, és ilyenkor, amikor a vizsgaidőszak tetőzik, eszembe jut ez a sor. Az évek alatt az utálkozó viszonyom a nyomás alatti állapothoz egyre inkább változik; nem azt mondom, hogy kifejezetten szeretem ezeket a helyzeteket, amikor lelkemben szűkölök és vonyítok, hogy mikor lesz már vége, fohászkodom, reménykedek és hiszem, hogy menni fog, aztán így vagy úgy, de persze túljutok rajta – és mindig észreveszem, hogy megint tanultam valamit, több lettem, vagy azért, mert győztem, vagy azért, mert a kudarc nagy tanulságokat hordozott magában, és azokat feldolgozva végül mégis jól jöttem ki a helyzetből.
Ezt persze most nemcsak a vizsgákra értettem, azokkal elég jól boldogulok, eddigi mérlegem ebben a félévben 4 db ötös és egy hármas.
Már csak egy vizsgám van vissza, úgy volt, hogy ma megyek belőle, de végül későbbi időpontra halasztottam. Valahogy erre a legnehezebb felkészülnöm, rengeteg az anyag, sok számolás, sok elmélet, kicsit olyan azt-sem-tudom-hol-kezdjem típusú.
Aztán, amikor elhatározom, hogy tanulni fogok, jobbnál jobb ötleteim támadnak, mi mindent lenne most épp nagyon fontos elvégezni. Például, pont ekkor jut eszembe, mennyire idegesít, hogy a konyhaszekrényből kiszakadt az ajtó pántját tartó csavar, de úgy, hogy már vastagabb csavarral sem tudom visszatenni; emberem, bár megígérte, hogy majd megcsinálja, tudom én, hogy az ilyesminek milyen nehezen áll neki, és két módszert is hallottam, hogyan lehet tuti jól megoldani az ilyen eseteket.
1. Meg kell fúrni a csavar helyét, méretre fűrészelt fatiplit bele, és abba csavarozni.
2. Ezt egy asztalos mondta: a lyukba faragasztóval gyufaszál-darabokat kell beletömködni, hagyni megszáradni, tökéletes lesz.
Hát mikor próbáljam ki, ha nem most?
Egyúttal, ha már az ajtót megcsinálom, a szekrényben is végzek egy kis takarítást, ugyanis ebben a szekrényben tárolom a sütési kellékeket: tortaformákat, muffintepsit, jénai tálakat, sodrófát, gyúrólapot, egyebeket, és, bevallom őszintén, amikor hirtelen kell kirántanom onnan valamit – mert persze nem készítettem elő -, olyankor összeborítom az egészet, és aztán ez a helyzet nemcsak állandósul, hanem az idő múlásával kumulálódik.
Tehát, az ajtó.
Ismerős? Gyenge bútorlap, idő kérdése csak, hogy ha használod, mikor szakad le az ajtó.
Csavarozd le a magát még tartó másik pántot, vedd le az ajtót.
Fogj egy gyufaszálat és faragasztót, ragasztózd meg a gyufát, tömd a lyukba, törd el, ha már nem megy tovább. Ragasztózd me a maradék gyufát,és azt is nyomkodd oda (ha belefér).
Ezt tedd meg mindegyik lyukkal.
Ha pöpec vagy, csiszold le a felületet.
Miután a ragasztón olvasható száradási időt kivártad, csavarozd vissza a pántokat.
Pörfekt!
Na, most megmutatom, hogy nézett ki a szekrény a rendrakás előtt, de csak akkor, ha megígéritek, hogy nem szidtok miatta. Nem mindenről én tehetek, a gyerekek szokták kipakolni a mosogatógépet…
Aki mégis leszól, annak üzenem, direkt borogattam így össze a fotó kedvéért.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)