Gyerekekkel étterembe
 |
| Forrás |
Ti hogy viselitek egy étteremben a szomszéd asztalnál sivalkodó gyerekeket? Mit tesztek, ha épp a tieitekkel nehezebb bírni? Mikortól mentetek először étterembe a gyerekeitekkel?
Valamikor ősz elején kaptam néhány kérdést a csaladhalo.hu weboldal egyik szerkesztőjétől a témával kapcsolatban, és akkor végre összeszedtem a gondolataimat – mert már régóta fontolgattam egy bejegyzést e tárgykörben.
Az alábbiakban olvashatjátok a kérdéseket és a válaszaimat, de nagyon kíváncsi vagyok a ti véleményetekre, írjátok meg bátran!
– Mit gondolsz, mennyi idős kisgyerekkel szabad már a szülőknek étterembe merészkedniük?
– Függ a gyerektől, a szülőktől és az étterem típusától is. A néhány hónapos kisbabák két szoptatás között többnyire alszanak, így velük simán kivitelezhető egy éttermi étekzés anélkül, hogy másokat zavarnánk. Aztán, amikor már a csemete kifejezésre juttatja, hogy ő most éppen mennyire nem akar egy helyben ücsörögni, illetve, hogy az etetőszéken kívüli világ sokkal jobban izgatja, na, ott történhetnek kellemetlenségek, különösen, ha az étterem nem kimondottan kisgyerekes családokra specializálódott.
– Mennyire érdemes gyermekbarát éttermekben kezdeni a „beszoktatást”? Milyen típusú helyekre ne menjünk ilyenkor semmiképpen?
– Amikor kicsik voltak a nagyobb gyerekeim, még alig volt olyan, hogy gyerekbarát étterem, és túléltük. Igaz, emlékszem néhány esetre, amikor egészen biztos, hogy néhány ősz hajszálat is beszereztem az adott éttermi étkezés alatt, mert nekem mindig szörnyű érzésem volt, amikor úgy éreztem, hogy most már esetleg zavarjuk mások nyugalmát. Persze, nem puccos helyekre mentünk pár éves gyerekekkel, ahol még a léptek zaját is puha szőnyegek tompítják, hanem inkább a zajosabb, forgalmasabb pizzériákat részesítettük előnyben, ahol a gyerekek neszezése nem volt annyira zavaró. Emellett kezdetektől fogva tudatostítottuk a gyerekekben, hogy az éttermben nem hangoskodunk – de nyilván, időbe telik, mire ezt tényleg megtanulják.
– Tapasztalataid szerint mi a leghatékonyabb módja, hogy a szülő minél inkább kordában tudja tartani csemetéjét a fehér abrosznál?
– A leghatékonyabb módja az, ha az otthoni közös étkezéseknél is ugyanazt várjuk el, mint amit az étteremben. Épp ezért is fontos, hogy a család együtt egyen, amikor csak lehet, mert a gyerekek étkezési kultúrája ekkor alakul ki. Ha megengedjük, hogy felmásszon az asztalra, hogy a kezével tömje az ételt a szájába akkor is, amikor már egyébként használja az evőeszközöket, hogy ne adj’ isten dobálja az ételt, sikoltozzon, üvöltözzön, piszkálja a testvérét, milyen jogon várjuk el, hogy az étteremben hipp-hopp “normálisan” viselkedjen?
– Mi az elvárható szülői viselkedés, ha a csemete hangoskodik, hisztizik, az étteremben? Jogos ilyenkor az anya, apa pironkodása, vagy az a jó hozzáállás, hogy a gyerek is az élet része, így tessék elviselni a kellemetlenségeket a környezetünkben?
– Máig őrzök lidércnyomásos emlékeket arról, amikor a második gyerekünk születése után – a kicsi fél, a nagyobb másfél éves volt – először mentünk étterembe. Úgy menekültünk el a végén, mert nekem rém kellemetlen volt, hogy gyerekek, pontosabban a kisebbik már nem akart megülni sem az etetőszékben, sem az ölünkben, nem érdekelték a szép színes poháralátétek, sem a saját játékai, nem volt sem éhes, sem szomjas, más elképzelései voltak, és ennek elég határozottan hangot is adott. Mivel eléggé empatikus vagyok, mindig rosszul vagyok attól, ha úgy érzem, másokat zavarok. Mert mi van, ha meghitt vacsorára hívta valaki a kedvesét éppen, azért, hogy romantikus körülmények között végre megkérje a kezét – erre a szomszéd asztalnál ott sivalkodik egy kölök éles fejhangon, és nemcsak a romantikát vágja haza, de adott esetben hasogató fejfájást is okoz. A szülőnek minimum kötelessége, hogy minden igyekezetével azon legyen, hogy ne zavarjanak másokat. Oké, hogy a gyerek az élet része, de nekem a vadidegen ember gyereke ne legyen az. Elég széles rétegnek egyre ritkábban nyílik lehetősége arra, hogy étterembe menjen – ne rontsuk már el mások alkalmi pillanatait azzal, hogy nem tartjuk kordában a gyerekeinket.
– A külföldi vendéglátáshoz viszonyítva mennyire nevezhető felkészültnek a hazai piac, amikor gyermekbarát szolgáltatásokról beszélünk? Miben kellene leginkább fejlődnünk?
– Nincs igazán széleskörű tapasztalatom a külföldi kínálatot tekintve. A gyerekmenüket illetően látok pozitív változást, most már nem feltétlenül akarnak vacak fagyasztott “csibefalatokat” adni hasábburgonyával a gyerekeknek, hanem sok helyen tényleg “rendes” ételt kínálnak számukra is. Azt is egyre több helyen látom, hogy van kis színezősarok, ami szintén jó ötlet, mert a színezés csendes tevékenység – amíg érdekes… De nemcsak az éttermeknek kell fejlődniük, hanem a vendégeknek is. Mint az élet minden területén, itt is érvényes a régi bibliai mondás: ahogy szeretnéd, hogy veled cselekedjenek, úgy cselekedj másokkal. Ha nem szeretnénk mások gyerekzsivaja közepette ebédelni, mi is próbáljuk meg a tőlünk telhető legtöbbet megtenni azért, hogy ne legyünk mások terhére.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)