Egy vendégség konklúziója: vaníliafagyi tökmagolajjal

Nem tudom, emlékeztek-e Davidra, svájci barátunkra, akiről elmeséltem, hogy diagnosztizált szklerózisos volt, de meggyógyult. Nos, továbbra is jön Magyarországra amikor ideje engedi, és szeptember végétől 3 hétig ideiglenesen itt állomásozott kis cserszegtomaji nyaralójában leendő menyasszonyával, és egy házaspárral, akikkel régóta jó barátságban vannak.
Aztán, csütörtök este, amikor találkoztunk, mondja nekem David, hogy pénteken összejöhetnénk valami jó kis vacsorára, ha ráérünk. Oké, mondtam, benne vagyunk. Na de, folytatta, nála a nyaralóban nagyon kis hely van, ugye, ők vannak négyen, mi ketten, meg Pistiék ketten, az nyolc felnőtt, szóval, nála nem megy. Hát igen, helyeseltem, hiszen emlékeztem. Pistiéknél sincs hely ennyi embernek, tette hozzá erre, majd kisvártatva kibökte:
– Akkor lehetne nálatok?
Hát persze. Végül is, miért ne?
David kérdezte, mit hozzon, esetleg valami desszertet, hát, mondtam, anyukád Apfel Kuchenjét, például, vagy valami mást az ő receptgyűjteményéből, egy újabb gyöngyszemet, amit feltehetek a blogra.
Oké, mondta David, majd keresek valamit.
Nos, tegnap délelőtt annyit kitaláltam, hogy elkészítem az én győztes spanyol halsalátámat, aztán a majonézes kölessalátát csirkemellel, sütök hozzá tortilla lapokat, azokat meg lehet tölteni a salátákkal,  és kész. Délután még sütöttem húsgolyókat, egynek jó lesz az is, gondoltam, majonézzel. Nóra lányom vállalta, hogy készít banános-csokis muffint, előző nap sütött mákos-túrós-gránátalmás tortát, abból is maradt valamennyi, mehet ki az asztalra, és onnantól kezdve önkiszolgáló a buli. Ja persze, meg amit David hoz. Végszóra készültem el az utolsó tortilla lappal is, közben Nóri kipakolt az asztalra, le is fotózta.

Még hiányzik a képről a tortilla, meg a gránátalmás máktorta.

Megérkeztek a vendégek, túlestünk a bemutatkozáson, aztán Dávid odaad nekem egy nagy doboz vaníliafagyit, meg egy üveg tökmagolajat azzal, hogy ne haragudjak, nem volt ideje sütni, de ez a kettő együtt nagyon finom, pont jó lesz desszertnek.
Hát mit mondjak, kicsit csalódott voltam. Azt hittem, lesz majd egy újabb klassz svájci specialitás a gyűjteményemben, erre vaníliafagyi…tökmagolajjal? Jó, olívával ettem már, meg sóval, nem volt rossz, de azért egy eredeti svájci recept…
V kance kancóv, ahogy az orosz mondja (bár ezt a nyelvet pont nem használtuk, ellenben volt erős angol, német, és egy kis francia, na meg a magyar, ami svájci barátaink számára gyönyörű, ám reménytelen eset, egyedül David küzd a megtanulásával), szóval végül mindennek óriási sikere volt. Agyon dicsértek mindent, meg hogy saját kezűleg készítettem a majonézt, húúú, meg a tortilla lapokat, háááá, és a süti, hűűű… Aztán azért csak előhoztam azt a vaníliafagyit – prémium minőségről van szó, azt azért leszögezem -, meg az én kiváló minőségű tökmagolajamat, tessék, akkor próbáljuk ki. A svájci vendégek örömmel kértek, mondták, ők nagyon szeretik, így végül adagoltam magamnak is. Meglocsoltam, először kicsit óvatosan.

A fagyi ne legyen se fagyos, se folyós.

Aztán megkóstoltam, és ez a reveláció erejével hatott rám.
Emberek!
Aki még nem kóstolta meg a vaníliafagyit tökmagolajjal, nagyot mulasztott az életben.
Ez valami…valami egészen fantasztikus, mogyoró ízre hasonlító, krémes csoda, KI KELL PRÓBÁLNI.
Akármennyire büszke voltam a vacsora általam készített fogásaira, a végén ez az egyszerű összeállítás mindent lesöpört az asztalról. Az én szememben.
A többieken nem láttam ugyanezt a döbbenetet, de biztos csak azért, mert nem mutatták. Jólnevelt svájciak…

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)