Véletlenek összjátéka: sült húskockák fűszeres paradicsomkrémben, jázmin rizzsel

Előfordul, hogy hétvégén, fél 12-kor arra a kérdésre, hogy mi lesz az ebéd, még nem tudom a konkrét választ. Mondjuk, körvonalazódik már, de hogy végül a húst egészben hagyom, szeletben vagy apróbb darabokban sütöm, rizs lesz hozzá, krumpli és/vagy zöldség, netán tészta, az még nem tiszta.

Így volt a vasárnapi ebéddel is. A bizonytalan kezdet ellenére azonban kiváló végeredmény született.

Történt, hogy kaptam ajándékba több kiló nagyon finom, napérlelte paradicsomot. Bármennyire is szeretjük, nem eszünk meg pár napon belül annyit, ezért arra gondoltam, hogy saksukát, azaz fűszeres paradicsomkrémet készítek belőle, úgy, amint az az iménti linken olvasható. Már nagyjából készen voltam, azaz fődögélt vagy másfél órája, amikor beugrott, hogy a hűtőben várakozik egy kilónyi pulyka felsőcomb-filé, amit rövid gondolkodás után kockákra vágtam, sóztam, borsoztam, jól elkevertem kb. 2 evőkanálnyi angol mustárral, majd kevés olajon megsütöttem. Közben biztos, ami biztos alapon megfőztem 25 dkg jázmin rizst kétszeres sós vízben, majd egy merész ötlettől vezérelve összekevertem a paradicsomkrémet a hússal. Sőt, ekkor már a rizst is beleforgattam volna, de jelenlevő családtagjaim tiltakozásának engedve erről végül letettem.

Ízes volt és illatos. Nem maradt belőle hétfőre, pedig jó lett volna…

Címkék:

 

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Tovább a blogra »