Biztosan belefutottatok már ebbe a három betűbe, ha lakberendezési, vagy kreatív blogokat is látogattok, amelyek írói sokszor úgy emlegetik a DIY-ötleteket, mintha mindenki számára nyilvánvaló lenne, mi az.
Arra hasonlít a helyzet, amikor a gasztroblogokon, vagy a szakácskönyvekben a főzni nem tudó azt olvassa, hogy “a levest behabarjuk”.
Jó, a bejegyzések, fotók alapján ki lehet következtetni, hogy a DIY annyit tesz: do-it-yourself, vagyis “csináld magad”, de akkor is, tessék gondolni az angolul nem tudókra, meg azokra, akiknek nem ugrik be erről a három betűről semmi. Vagy csak valami egészen más.
Nos, néhány hónapja én is elmerültem a DIY-ötletek gazdag, pontosabban kifogyhatatlan tárházában, és megdöbbentem, micsoda kreativitás lakik emberekben. Vagy, mondhatom általánosságban is, hogy az Emberben. Fergeteges dolgokat képesek létrehozni műanyag kanalakból, PET palackokból, ruhacsipeszekből, illetve egy csomó olyan holmiból, amit amúgy rég kidobhattak volna.
Mindennapi életünk során rengeteg használatlan tárgyat felhalmozunk az otthonunkban. Van, aki mondjuk ebben mániákus, és mindent félretesz “egyszer még jó lesz valamire” felkiáltással, és egy idő után komplett szemétdombot képez az általa arra kijelölt helyeken. Meg aztán a nem kijelölteken is. Véleményem szerint ez nem egészséges. Tudni kell megszabadulni tárgyaktól, mert tényleg sok minden felesleges, aminek máshol más örülhet – ezért például elajándékozhatjuk, vagy eladhatjuk az ilyen holmit akár a neten (vatera, tesz-vesz, apród, jófogás), akár bolhapiacon.
De még ha ezt meg is tesszük, akkor is marad egy csomó olyan holmi, amit nem dobunk ki, de nem is használunk. És itt jönnek képbe a do-it-yourself, azaz a csináld magad ötletek: próbáljunk meg más szemmel nézni a tárgyainkra, keressük bennük azt, hogy mivé tudnánk azokat átváltoztatni. Hogy csak az általam nemrég kivitelezett ötletekre utaljak, így megújulhat a vacak, használhatatlan képkeret, vagy a konyha dísze lehet egy kartondoboz aljából készített tábla; de csináld magad ötlet a házilag készített mosószer is.
Rengeteg blogot, honlapot találhattok a neten, csak be kell írni a gugli keresőjébe azt, hogy “DIY ötletek” vagy “DIY ideas”, de párat megmutatok a kedvenceimből.
Forrás: boredpanda |
Itt ez a lámpa. Gondolnátok, hogy PET palackból, és műanyag kanalakból van? Pedig igen, nézzétek:
Forrás |
Ez konzervdobozból és facsipeszekből áll.
Vagy itt van a parafadugókból készíthető üzenőtábla:
Vagy egy sima fehér tornacipőből egy cikk-cakkosra vágott karton, egy ceruza, és különböző színű textilfilcek segítségével vagány lépőt alkothatunk.
Forrás |
A végére hagytam a kedvencemet: horgolt csipketerítőket (amiből a mamáimnak rengeteg volt) ragasztottak – szerintem tapétaragasztóval – egy felfújt lufira. Aztán a lufit kilyukasztották, és kihúzták a csipkegömb tetején. Ebből is lehet lámpa.
Forrás |
Nektek melyik tetszik a legjobban? Mit barkácsoltatok mostanában?
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)